A híd és az út menti korlát felújítása
2006. augusztus elején lakossági összefogással lefestettük a pecatavi híd korlátját, és kitakarítottuk környékét. Azóta minden évben többször is sort kerítünk a híd gazolására, de a fém szerkezettel nem foglalkoztunk. Mostanra a korláton megkopott a festék, ismét rozsdásodni kezdett.
A bekötőutat, azaz a Repkény utcát szalagkorlát választja el a patakparttól. Ezt a fém korlátot is kikezdte a rozsda, nagy darabokban pergett le a ki tudja, milyen régi festék.
![]() |
Zsani és Robi munkában |
Örömmel írhatom, hogy pecatavi lakosok egyre jobban figyelnek környezetükre. Ezt bizonyítandó két helyi család összefogott, vásárolt 5 liter fehér Hammerite-ot, majd nekiláttak a híd és a szalagkorlát festésébe.
Csak szép környezetben szeretnék élni. Ha ehhez az kell, hogy én festegessek az se zavar. – mondta Zsanett
![]() |
A szalagkorlát már nagyon kívánta az új festéket |
Molnár-Nagy Zsanett és Molnár Robi november 13-án egy egész napon keresztül festette a híd korlátját. Az utolsó ecsetvonásokat már sötétben csinálták. Hátramaradt a szalagkorlát festése, amit hétvégére terveztek. A Pecató Facebook oldalán segítőket toboroztunk az eseményre, de sajnos az eső keresztülhúzta a számításokat, le kellett mondani a festést. A rossz idő ellenére néhány család mégis összejött a hídnál, ezért hamarjában kerti szerszámokat kerítettünk, és letisztítottuk a híd aszfaltját, valamint összeszedtük a bekötő út melletti szemetet. Egy 250 literes kukát megtöltöttünk az eldobált sörös dobozokkal és egyéb erdőben hagyott hulladékkal. Nem számított a szemerkélő eső, a munkából nagyon komolyan kivették a részüket a helyi gyerek is.
![]() |
Ilyen volt, ilyen lett |
Az időjárás sajnos nem igazán javult, de Zsanett és Robi nem adta fel. Amint volt egy kis idejük hétköznap, nekiálltak a szalagkorlátnak is. Amennyire lehetett eltávolították a régi festéket, ezután került rá a fehér festék. November végére minden kész lett, a hídfelújítással egy napot, a korláttal pedig két napon át dolgoztak ketten. A felhordott két doboz festék árát két család fizette, a maradék 2,5 litert Sólyomvári Béla képviselő úr közbenjárására az önkormányzat biztosította.
Most ismét szép a híd és az út melletti korlát. Jobb is így hazajönni. Köszönet érte.