A Mikulás 2019-ben is eljött Pecatóra
Most már hagyomány, hogy december 5-én hosszú útját megszakítva megáll a Mikulás a tó mellett. Idén volt dolga bőven, mert rengeteg gyerek és felnőtt várta őt a Kertbarátok terén. 41 csomagot osztott ki, sőt, még azok a gyerekek, akik nem tudtak eljönni sem maradtak ajándék nélkül, utólag megkapták a csuda kis zsákokat.
A pecatavi közösség besegített egy kis pénzgyűjtéssel, Schilling-Párhon Lili – ahogy tavaly –, idén is megvarrta a piros zsákokat, amibe csoki, cukor, mogyoró, mandarin és egy Kindertojás is került, hogy szuper ajándékot kapjanak a gyerekek. Közel 47 000 Ft-ot költöttünk az alapanyagokra.
A felkészült Mikulás alakításért külön köszönet Bedi Károlynak, akinek idén Hattinger Dóri manó segített. A zöld rejtőzködő ruhácskát Lili varrta.
Szerintem kicsik és nagyok is jól érezték magukat, a képek magukért beszélnek. Találkozunk jövőre, december 5-én, ugyanitt.