A veszélyes zöldhulladék

Furcsán hangzik, mert természetesen a szó szoros értelmében nem veszélyes hulladék a zöld, de ha helytelenül kezeljük, akkor sajnos nagyon is az lehet. Keveset beszélünk erről, pedig fontos lenne.

Egy a sok pecatavi lerakó közül

„Évek óta ide hozzuk, hiszen ez csak zöld. Elbomlik!” – szól az érv, amikor valakit azon kapnak, hogy a környezetében lévő erdőbe, erdősávba hordja a zöldhulladékot. Sajnos, országszerte gyakorlat, hogy sokan a legegyszerűbb megoldást választva szabadulnak meg a kerti hulladéktól, levágott gallyaktól, falevelektől. Pecató területén is tapasztaljuk, hogy van, aki nem is viszi messzire, egyszerűen az utca túloldalára dobálja. Például a Benta-patak mellett, a Horhos utca és a Tó sétány nyomvonalában mindenhol, de a legdurvább talán a Tiszavirág utca mellett a helyzet. Az erdőben – mely a Pilisi Parkerdőhöz tartozik – több gigantikus lerakót alakítottak ki a környékbeliek, van, aki utánfutóval hozza ide a szemetet. Ösvények vezetnek a fák közé, ahol évek óta halmozódik a veszélyes zöldhulladék. Amikor már nem fér, kezdenek egy másik lerakót. Sok-sok éves kazlak jelzik, hogy olyan gyorsan azért mégsem bomlik le.

A kiszáradt ágak rendkívül tűzveszélyesek

Miért veszélyes a zöldhulladék illegális lerakása?

  • A zöld egy része idővel kiszárad, az ágak nem bomlanak el olyan gyorsan, mint gondolnánk, ami akár erdőtűz kialakulásához is vezethet. A száraz, laza ágakat átjáró levegő ugyanis tökéletes katalizátora a tűznek. Tényleg elég egy szikra, és máglyaként égve átterjedhet az egész erdőre. Sőt, bizonyos zöldhulladékok bomlásával akár öngyulladás is kialakulhat. Bele sem érdemes gondolni, mi történne, ha a biai külterületi erdők lángra kapnának. Ez nem játék, igazán komoly veszélyt jelent.
  • A frissen levágott fű, a lehullott rothadó gyümölcs, valamint a növények bomlásakor megjelenő rovarok, csigák könnyen megszerezhető, finomabbnál finomabb falatot jelentenek a vaddisznók számára. Aztán, ha már a közelünkbe szoktak, akkor a kertünkbe is bekukkantanak, a szemetünket is átkutatják. Nem kell messzire menni, hogy ilyesmivel találkozzunk, az Ürgehegy bizonyos részein már napi látogatók a vaddisznók. A Repkény utcán sétáló malacok is pánikot keltenek, mi lenne, ha állandó vendégként kellene számon tartani a vadakat a pecatavi utcákon?
  • Az illegális lerakókba sokszor kerül a kertből olyan növény is, amely nem őshonos, így természetvédelmi kockázatot jelent. Míg szabályozott környezetben kertünk díszei, addig kikerülve az agresszív idegenhonos fajok a még meglévő, őshonos védett erdőinket veszélyeztetik, visszaszorításuk gyakorlatilag lehetetlenné válik. Az illegális lerakás segíti az invazív fajok, mint például a bálványfa, a parlagfű és a japán keserűfű terjedését is. Pecató körül természetvédelmi és Natura 2000 területek vannak, melyek veszélybe kerülhetnek. Sokan a gyönyörű környezet miatt szeretünk itt élni, miért tennénk tönkre?
Finom falatok várják a vaddisznókat az illegális lerakón

Szankciók

A fenti tények egy józanul gondolkodó ember számára elég indok ahhoz, hogy belássa, milyen veszélyt okozhat az illegális zöldhulladék lerakásával. Ha mégsem, akkor érdemes pár szót szólni a törvényi szabályozásról. Talán kevesen tudják, hogy a zöldhulladék ugyanolyan hulladéknak minősül, mint a háztartási szemét. Vagyis a lerakását pontosan ugyanúgy szankcionálják, mintha vegyes kommunális hulladékot hordanánk az erdőbe. Nyilván a környezeti károk nem egyformák, mégis jó tudni, hogy a zöld lerakása is szemetelés.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 187. § (1) bekezdés b) pontja szerint természeti területen – beleértve a védett természeti és Natura 2000 területet is – aki a természetvédelmi célokkal össze nem egyeztethető tevékenységet folytat, szemetel, a területet más módon szennyezi, természetvédelmi szabálysértést követ el. A Szabstv. 196. § (2) bekezdése értelmében, aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, köztisztasági szabálysértést követ el. A szabálysértési bírság akár 150 000 Ft is lehet.
Sőt, a büntető törvénykönyv 248. § alapján a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ez az utóbbi „az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő vagy azok összetevői, illetve élő szervezet egyedének veszélyeztetésére alkalmas tevékenységre” utal. Én kétlem, hogy a zöldhulladék lerakása kimerítené a bűncselekmény kategóriáját, de szerintem nem érdemes kísérletezni, hogy precedenst teremtsünk.

Hiába próbálnak lezárni egy ösvényt, lesz helyette másik

Megoldás

Egy kis figyelemmel, előrelátással megvan az ingyenes megoldás, nem kell szemetelni. A zöldhulladéknak az a nagyszerű előnye, hogy szabályozott körülmények között komposztálva kiváló táptalajjá alakul. Szerintem felesleges szót ejtenünk a komposztálás jelentőségéről, beszéltünk már róla, mindenki ismeri. Csak előnyei vannak, nem kerül semmibe, a komposztáló hulladékból elkészíthető. Biatorbágy város az elmúlt években ingyenes komposztálókat is biztosított a lakosoknak. Reméljük, ez a jó szokás folytatódik.

Avarnak, levágott fűnek a komposztban lenne a helye

Tilos az égetés!

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapján 2021. január 1-jétől a zöldhulladék égetése országosan tilos. Azonban a veszélyhelyzet alatt az önkormányzatoknak nem kellett bevezetni ezt a törvényt (549/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet). Ez a veszélyhelyzet viszont június 1-jén megszűnik.
Ez a tiltás a levegő védelme szempontjából üdvözlendő, viszont az illegális zöldhulladék szemetelés egyik újabb oka lehet. Megszűnt/megszűnik az egyik legkézenfekvőbb zöldhulladék megsemmisítési lehetőség, ezért keresnek másikat.

A kisebb nyesedékek, fű, avar mehet a komposztba, a problémát inkább a vastagabb ágak jelenthetik. Ezeknek feldolgozása idő- és pénzigényes lehet, de erre is van ingyenes megoldás.

A Hulladéktörvény meghatározza, hogy amennyiben az ingatlantulajdonos nem maga végzi el a zöldhulladék kezelését, és arra a közszolgáltató megoldást nyújt, köteles azt használnia. Ez azt jelenti, hogy esetünkben a DEPÓNIA Nonprofit Kft., mint Biatorbágy hulladékgazdálkodási közszolgáltatója, meghatározott napokon begyűjti a zöldhulladékot. Aki nem akar komposztálni vagy nincs rá lehetősége, évente 4 alkalommal ingyenesen elszállíttathatja. Két-két alkalommal tavasszal és ősszel. Ezenkívül évi 13 napon végeznek gyűjtést Pecató területén is. A kihelyezés szabályai szerint áttetsző, maximum 120 literes zsákokban, vagy 50 x 70 cm-es kötegekben kell kihelyezni a zöldet, amit a szerződött előfizetőknek, ügyfeleknek kiküldött, az adott évre érvényes zöldhulladék matricákkal kell jelölni. Ha kevés lenne a matrica, akkor 390 Ft-ért lehet további matricákat vásárolni. Tehát ha tervezetten gyűjtjük a zöldhulladékot, akkor a Depóniával akár ingyen is elszállíthatjuk, de ha fizetnünk kell érte, az sem őrület. Nem éri meg jobban?

ZSÁK- ÉS MATRICAÁRAK:
-Települési vegyes hulladék zsák (120 l): 420 Ft
-Zöldhulladék matrica: 390 Ft
Zsák- és matricaértékesítési hely: Fair Play Bt. – Biatorbágy, Nagy u. 67.

A Deponia ingyen elszállítja

Az általános szemetelés tekintetében szerintem bizakodóak lehetünk, a hulladéklerakók felszámolásában is jelentőset léptünk előre. Pecatón is rendszeresen gyűjtjük a szemetet, és megpróbáljuk megszabadítani a környezetünkben lévő erdőket is a kommunális hulladéktól. Nagyon jó lenne, ha hasonló előrelépés történne a zöldhulladék feldolgozása tekintetében is. Mivel mi vagyunk a probléma okozói, így meg kell értenünk, hogy környezetünk megóvása érdekében változtatni kell a rossz gyakorlaton, sőt, ha lehetőségünk lesz rá, fel kell számolnunk az illegális zöldhulladék lerakókat is.

Köszönet Czentár Ottónak (Depónia Nonprofit Kft. Üzemeltetési osztályvezető) és Mészáros Péternek (Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivő) a cikk megírásához nyújtott segítségükért.

Kapcsolódó felhívás:

6 hozzászólás

  1. Kovács Béla szerint:

    Ákos, szép összeszedett cikk, de esztétikai problémán kivül semmi gondot nem okoz. Ennyi erővel az Erdőt is feljelentheted , hogy hullatja a levelét és az ágat, sőt törzseket.
    Sokkal nagyobb környezetszennyezés teherautóval összeszedni a műanyag zsákba szedett zöldhulladékot.
    Inkább a zajszennyezéssel foglalkoznátok, a sok abnormális kretén aki robannómotoros fűvágót használ és kilométerekre megöl minden nyugalmat .

    • Égő Ákos szerint:

      Pontosan le van írva a cikkben mi a probléma. Sajnos nem csak esztétikai. Az erdők természetes megújulását nem lehet ezzel összehasonlítani, az nagyon más dolog. Pont ezen az állásponton kell változtatni hogy végre valami jobb és biztonságosabb legyen. A dizel autók által összegyűjtött zöldhulladékból komposzt lesz, nem szemét.Az autók kibocsátása sincs összhangbn azzal a természetkárosítással amit azillegális lerakással végeznek.

  2. Kovács Béla szerint:

    Persze le van írva, de nettó hülyeség. Hol láttál erdőtúzet zöld hulladéktól? Pont ugyanolyan komposzt lesz az lerakott zöldhulladékból mint az elvittből, ugyanaz anyag. Én viszont éreztem a tök fölöslegesen itt pögögő büdös környezetszennyező teherautót ami a nem szed össze semmit a tónál.
    A természetben is komposzt lesz ha tetszik, ha nem. Rondának, ronda ez tény. de sokkal kisebb gond mint múanyag zsákokban gyújtögetni a zöldhulladékot. Mennyi veszélyes hulladék keletkezik a múanyag zsákokkal ? A feleslegesen elégetett üzemanyaggal, munkaidővel, amortozációval stb?
    Esetleg helyi zöldhulladéklerakónak lenne értelme, 2 évente kiszedni a komposztot stb. Lényeg ne kelljen szálítani stb.
    Tényleg inkább a zajszennyezéssel foglalkozzatok, mondjuk ott sem fogtok elérni eredményt.

    • Égő Ákos szerint:

      Az erdőben lerakott zöldhulladékból csak nagyon sokára lesz komposzt. Ha valaha komposztáltál tudod is miért. A horhosban is meg tudom mutatni azokat a zöldhulladékként kidobott kupacokat melyek évek óta csak növekednek, nem bomlanak. Az erdő, a házak közötti erdősáv nem erre való.

      Kérlek sétálj el a Tiszavirág utcai lakókhoz, és utána fojtassuk a beszélgetés. Én nagyon sajnálom hogy így látod és elbagatellizálod ezt a problémát. Pontosan ezen a szemléleten kell változtatni amit képviselsz. Remélem egyszer valaha sikerül.

  3. Salfay András szerint:

    Az a gond, hogy mindenkinek igaza van, és senkinek sincs. 🙂
    5 év agrármérnöki, több fenntartott kert (saját és vállalt) illetve látottak és hallottak átgondolása után tudom azt mondani, hogy az itt felsorolt érvek és személyes vélemények zöme súrolva sem érinti az igazi problémát.
    Az invazív növényfajok, erdőtüzek, zajszennyezés és az erdő esztétikája mind egy probléma gyökeréből nőnek és súlyosodnak: ez pedig az emberi gőg, túlfogyasztás és mérhetetlen önzés.
    Világ szinten lenne szükség teljes paradigma váltásra, átgondolt, tudatos életmódra és akkor nem azon csúsznának el a dolgok, hogy a szomszéd Józsinak nem tudjuk elmagyarázni, miért ne égesse márciusban az utcafronton a szemetét, levelekkel együtt.
    Józsi leszarja a sündisznót ami ott rakott fészket, megveszi az OBI-ban a komposztot, ahova autóval pöfög el, közben kólát iszik és kilöki az ablakon a műanyag üveget is. Aztán elmegy szavazni és gúnyosan megjegyzi, hogy sok pénzbe kerül mindez.
    Ott a probléma, hogy az embereknek lövése nincs arról, mi zajlik a környezetükben, mi az igazi érték és miért van szükség ezeknek a dolgoknak a fenntartására, ahelyett, hogy ész nélkül fogyasztanák a média által diktált hulladék termékeket, amik tovább rontanak a helyzeten.
    Nem ismerik fel és nem is igényük felismerni.
    Amíg ez megy, teljesen felesleges zajról és erdőszennyezésről vitatkozni, mert a probléma gyökerét nem kezeltük, gyakorlatilag egy felszínes fejsimogatáson kívül semmit nem tettünk. 31 éves vagyok, és már most úgy érzem, hogy túl sokáig ment ez a fejsimogatás…Én sok lépést tettem, hogy a fent említett életmódon változtassak, sok mindenről lemondtam és úgy érzem jelenleg is tehetnék MÉG TÖBBET a környezetemért.
    Szeretettel várom, hogy a következő ember is megtegye ezt.

  1. 2022. 05. 11.

    […] zöldhulladék lerakásáról, veszélyeiről szóló cikket a pecato.hu oldalon olvashatják. Szó esik benne a zöldhulladék-lerakás szankcionálásáról, a […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.