Aláírásgyűjtés a Horhos utca felújításáért
Tavaly az Összefogás Építési alapból több utcát sikerüt rendbe raknunk. Az egyik legforgalmasabb útszakasz – a Horhos utca felső szakasza – aszfaltos burkolatot kapott. A megmaradt szakasz már az év végére szörnyű állapotba került annak ellenére hogy többször próbáltuk egy kicsit járhatóbbá tenni, sőt a Horhos és Estike utca saroknál az egyik lakó önerőből leaszfaltozott egy rövid részt. A szilárd burkolatok közötti 158 méter föld út mára sajnos akadálypályává változtatott. A csapadék kimosta a lazább talajt, és sok-sok 10-15 centiméter mély gödör keletkezett. Egy darabig lehetett kerülgetni a gödröket, de mára már erre nincs lehetőség, gödörről gödörre kell gördülni. Gyalogosan is vannak olyan szakaszok, amit csak átugorva lehet teljesíteni.
Robi és Zsuzsi már tavaly, a Hold utca aszfaltozásakor komoly terhet vett a nyakába, amikor erőn felül, az elejétől a végéig menedzselték a kivitelezést. Most sem tudták tétlenül nézni, hogy a Horhos lenti szakasza gyakorlatilag járhatatlanná válik: aláírásgyűjtést szerveztek, hogy felhívják a figyelmet és talán eredményeket érjenek el az önkormányzatnál.
A cikk megírásáig közel 80 aláírás gyűlt össze.
A beadvány szövege:
Tisztelt Biatorbágy Város Önkormányzata!
Azzal a kéréssel fordulunk a Tisztelt Önkormányzathoz, hogy legyenek szívesek megoldást találni a Biatorbágy Pecató Horhos utca első 158 méteres szakaszának felújítására. Ez a szakasz már szinte járhatatlan, embertelen körülményekkel küzdünk meg nap mint nap, úgy gyalogosan, mint autóval. Szeretnénk végre egy olyan megoldást, amellyel tartósan járhatóvá válna az utca. A Horhos utca Pecató három fő útja közül az egyik. Több utca lakója csak ezen az egyetlen úton tud közlekedni (ezek az utcák: Szilva utca, Bokros utca, Cserje utca, Százszorszép utca, Tövis utca, Karó utca, Hold utca, Fenyő utca, Bimbó utca, Nárcisz utca, Gyopár utca, Héja utca, Vadvirág utca és a Horhos utca).
A tavaly elnyert pályázatokkal sikerült az utca egy részét meleg aszfalttal borítani, azonban a Horhos utca eleje az Estike utcától a Hold utcáig járhatatlan maradt.
A megnövekedett lakosság megnövekedett forgalmat is jelent. Az itt élő gyermekek és idős telektulajdonosok nagy része gyalogosan használja, és a bokatörés veszélyét az is fokozza, hogy ezen a szakaszon közvilágítás sincs. Autóval is nehézkes a hazajutás, sokan már kerülő utakon járnak inkább, mert a 158 méteren jelenleg 31 kátyú és hosszas vízmosások alakultak ki. Mi összefogással, a lakosokkal a feljebb található árkokból lapátoljuk a bemosott zúzalékot, majd utánfutón hordjuk le, férfiembereink talicskákkal terítik az árkokból a hordalékot a kátyúkba. Ez az első esőig tart. Nincs vége soha, szélmalomharcot vívunk. Tavaly nyáron az Önkormányzat a kátyúkat aszfalttal tömette be, de mivel a Horhos utca ezen szakasza még nem aszfaltos, így értelmetlen volt, ráadásul az első eső után éppen az aszfaltkockák mellett keletkeztek új kátyúk.
Amennyiben az Önkormányzat Városunk költségvetéséből ebben az évben tudna erre szánni és rendbe tenné a Horhos utcát, akkor a három fő útvonalból az egyik végre teljesen járható lenne. A másik két fő utunk nem igazán lejt, kicsivel szerencsésebbek mint mi. Ott nem zúdul le akkora sebességgel a csapadék. Ezzel szemben a Horhos utca a hosszas meredeksége miatt sajnos sokkal hamarabb rongálódik az időjárás miatt.
Kérjük a Tisztelt Önkormányzatot, hogy fontolják meg kérelmünket, és az utca 158 méteres szakaszának felújítását döntésükkel támogatni szíveskedjenek.
Mellékelten csatoljuk a fényképeket a Horhos utca jelen állapotáról és az itt lakók aláírásait, mellyel bizonyítani kívánjuk a felújítás szükségességét.Számítunk a segítségükre!
Tisztelettel és köszönettel
Moldován Róbert
2051 Biatorbágy, Hold utca 23.
Telefon: +36-70-9427720Biatorbágy, 2020. 02. 29.
Aki szeretne csatlakozni és aláírni a beadványt, keresse Robit: +36-70-9427720
Kérjük az út járhatóvá tételét.
Keresem Robit. Aláírási határidő van?
Az eredeti tervek szerint, most pénteken beviszik az Önkormányzatra. De ha van értelme megvárják a hétvégét, mert lehet, van aki csak akkor tudná aláírni.
Nagyon szívesen támogatom,anyagilag ha erre sor kerül,de most nemtudok kimenni,telkes vagyok a Tövis utcából—Tövis utca 6099.
A horhos utca sarkán sem ártana betömni a lyukat (alámosást) mielőtt az egész aszfalt tönkremegy. A városüzemeltetés sosem jár erre?
Remélhetőleg, ha lesz aszfaltozás nem a Langyos aszfaltot terítünk drágán talicskával kft fogja csinálni:)
Látjuk, hogy megint gyorsan válaszol az önkori.. Remélem senki nem fizette be a gépjárműadót:)