Az egyesület mi vagyunk! – Nyílt levél a pecatavi közösségtől

Mint köztudott – nemcsak helyben, de
még a környező településeken is –, Biatorbágy Pecatónál
sokszínű, összetartó, egy nemes célért megmozdulni kész
csoport alakult ki. A személyes kapcsolatokon túl az elsődleges
kommunikációs csatorna az „Ilyen ez a Pecató” zárt Facebook
csoport lett. Az elmúlt több mint egy év alatt mi, a csoportban
részt vevő lakosok kizárólag saját pénzünkből, saját
munkánkkal próbáltuk szebbé varázsolni a tó környékét és a
közösségi területeket. Emellett számos közösségépítő
rendezvényt is szerveztünk. A jövőben sem tervezzük másként.
Egyetértünk abban, hogy a jövőbeli
célok elérése érdekében óriási jelentősége van egy civil
szervezetnek, és maximálisan egyetértünk a Biatorbágy Pecatóért
Egyesület alapszabályában lefektetett célkitűzésekkel is.
Azonban az egyesület jelenlegi működésével nem vagyunk
megelégedve.
A személyes beszélgetésekből
kiderült, hogy a pecataviaknak az egyesület tevékenysége sajnos
még most is ismeretlen és átláthatatlan, ezért nem szándékoznak
csatlakozni. Sőt, sokan egyáltalán a létezéséről sem tudnak.
Támogatás hiányában pedig az egyesület sem tudja ellátni valódi
érdekérvényesítő szerepét, ahogy a helyiek segítését,
támogatását sem. Ördögi kör.
A változás a levegőben lógott. A
rendszeresen a közösségért tevő, és megmozdulni hajlandó
lakosok – akik között egyesületi tagok is vannak –, körében
a jelenlegi vezetés bizalmat veszített. Úgy éreztük, érdemes
lenne másokat jelölni a vezetőségbe. Először baráti úton
próbáltuk elérni a változást, ami jól indult, de aztán a
vezetők pálfordulásával a kezdeményezés kudarcot vallott, sőt,
talán még nagyobb lett a szakadék az egyesületi vezetés és a
közösség között.
Ezért a Pecatóért Egyesület tagjai
közül néhányan a jövőben bizalmatlansági indítványt nyújtunk
be a vezetőséggel szemben, és hivatalosan kérjük
visszahívásukat. Ezzel egy időben meg is jelöljük a támogatott
új elnökségi tagokat Hattinger Balázs, Sipos Márta és
Schilling-Párhon Lili személyben.
Változtatnánk az egyesület
működésén, hogy ne egy szűk kör (jelenleg kettő fő) döntsön
a pecataviak életét érintő kérdésekről, hanem a tagok aktívan
vegyenek részt a munkában – ki-ki lehetőségéhez, tudásához
mérten.
Ha kérdés merül fel a közösség
elmúlt időszakban végzett munkájával kapcsolatban, vagy a
jövőbeni tervekről szeretne tájékoztatást bármely pecatavi
kapni, akkor kérdezzen bátran a pecataviosszefogas@gmail.com
címen, ahol a támogatott személyek válaszolnak a kérdésekre.

De mi úgy is mindent kommunikálni fogunk.
Biatorbágy, Pecató, 2019. október 8.
Égő Ákos
Egyesületi és
közösségi tag

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük