Amikor először hallottam a régi biai malmokról, úgy hittem, közük van a pecatavi horgásztóhoz, melynek közelében álltak. De ahogy megismertem a környék helytörténetét, kiderült, hogy csupán egyetlen közös pont van közöttük, a Benta. A malmok az 1800-as évek végén már nem működtek, a mesterséges horgásztavat pedig csak 1956-ban kezdték feltölteni.
Benta
A Benta-patak a környék legjelentősebb folyóvize. Tinnye határában 230 m tengerszint feletti magasságban ered, útját nagyrészt a zsámbéki medencében teszi meg számos kisebb patakot magába fogadva. Felső folyását Békás-pataknak, a Biai-halastótól Bentának nevezik. Persze a névadás nem ilyen egyértelmű. Attól függően, hogy melyik településen folyik, illetik Töki-, Zsámbéki-, Sóskúton és Tárnokon pedig Bara-patak névvel is.
A patak teljes hossza körülbelül 42 kilométer, végül egy gáton keresztül Százhalombattánál, az 1622-es folyamkilométernél ömlik a Dunába. Az utolsó, közel 2 km-es torkolati szakasza ma már a Dunamenti Hőerőmű melegvíz-csatornájával közös. Jelenleg számos tavat táplál, többek között a Biatorbágyi Peca-tavat is. De a Benta vizét nemcsak a közelmúltban hasznosították, szinte minden településen volt vízimalom, amin vagy ami mellett elhaladt. Tinnyénél, Töknél, Zsámbék után, Bia után, Sóskúton és Berki pusztán (Tárnok mellett) üzemeltek malmok, és akkor még nem beszéltünk a mellékágakról. A magyarországi harmadik katonai felmérés idején, 1872 és 1884 között több mint 10 vízimalom volt a környéken(1).
A Békásra és a Bentára épült malmok az elmúlt 130 év során szinte nyom nélkül eltűntek. Csupán néhány rajz és levéltári adat áll rendelkezésre. A biatorbágyi malmokról az első és az egyik legérdekesebb feljegyzés egy vízszabályozási térkép, mely 1779. szeptember 14-én kelt.(2)
A térképet Balla Antal (1739 – 1815.) földmérő és vízépítő mérnök jegyezte, aki a 18. század második felének legkiválóbb magyar térképésze volt. Mellékesen ő késztette, a Duna–Tisza-csatorna első tervét. 1777 és 1812 között Pest-Pilis-Solt vármegye földmérője volt, ebben az időszakban dolgozott Bián, a malmoknál is.(3)
A térképről számos izgalmas helytörténeti következtetést levonhatunk, jelen esetben a legérdekesebb adat, hogy jelöli a biai Felső-malmot (Mola superior) és az Alsó-malmot (Mola inferior), melyek a kor szokásainak megfelelően gátas vízimalomként üzemeltek.
Az ábrán látjuk a felülcsapott malomkerekeket is, ami szintén a gátas malmok jellemzője volt. Ebben az esetben a zárt lapátokra egy csatornából felülről érkezett a zsilippel szabályozott víz. Mivel a kereket nagy víztömeg mozgatta, azoknak igen masszívnak kellett lenniük. A térképet bécsi hosszmértékkel (1 bécsi láb = 31,608 cm)(4) méretezték, így azt is ki lehet következtetni, hogy a vízikerekek átmérője a Felső-malomnál körülbelül 2 méter az Alsó-malomnál 1,8 méter lehetett. Az ábrázolt zsilipszerkezet is arra utal, hogy a malmok műszaki kialakítását szakemberek végezhették.
Balla Antal Pest-Pilis-Solt vármegyei térképrészlet (1793)
Magyarországon 1780 és 1784 között katonai topográfiai felmérést végeztek, és elkészítették az első katonai felmérést, a Jozefiniánus térképet.(5) Ezen is jól láthatóak a malmok a malomtavakkal, sőt Balla Antal 1793-as Pest, Pilis és Solt térképén is feltüntette a viszonylag nagy tavakat. Ezek a patak elzárásával kialakított duzzasztások okozták a legtöbb problémát országszerte. A malomgátak rengeteg kárt okoztak a gazdáknak. Tavasszal, ősszel a gátas patakmalmoknál árvízveszély alakult ki, rengeteg termőterület használhatatlanná vált, a közeli szántók elmocsarasodtak. Egyetlen megoldásnak a vízszabályozás bizonyult, ami rengeteg régi malom megszűnésével járt. Azok a malmok, amelyek nem szűntek meg, átalakultak. A fő patakmeder mellé szabályozható malomárkokat alakítottak ki, így a víz lefolyása akadálytalanná, a malom működése kiválóan szabályozhatóvá vált.(6)
A vízszabályozás
A Tabella hydraulica térképen egy érdekes jelölés szerepel, egy vonal, amelyet a Biai-tó medrétől a Felső-malom vízikerék aljáig tart, az alábbi felirattal: „Linea fundum effodiendi designus canalis”, amit talán úgy fordíthatunk, hogy „A tervezet csatorna alsó vonala”. Az 1779-es térkép készítette elő a vízszabályozást, hogy egy új patakmeder (csatorna) kialakításával megszüntessék a tavakat – a Biai tavat és a malomtavakat – és ezáltal jelentős méretű termőföldet nyerjenek vissza. Az uradalmi vízmérnökök – mint amilyen Balla Antal is volt – rendkívül sokat tettek a hazai vízszabályozásért. Később, a reformkorban Széchenyi István tevékenysége révén kapott újból lendületet a munka. 1843. évi X- tc. törvénybe foglalta a gátasmalmok elbontását, kimondva: „… a víznek természetes lefolyását és lefolyhatását, más kárával bármely módon és alakban gátolni tiltatik”
Bár a Biai-tó lecsapolása nem ment gyorsan, de az biztos, hogy az 1819-1869 között készült második katonai felmérés térképén a biai malomtavak már eltűntek, és jól kivehetők a malomárkok. A biai halastó és a malmok között a Benta-patak vonala két kanyar kivételével szinte szögegyenes, ami feltételezi a mesterséges kiépítést. Általános gyakorlat lett, hogy a patak és a malomárok elágazásánál duzzasztót vagy gátat emeltek, ahol zsilippel szabályozták az árokba engedett víz mennyiségét. A malomépület fölött pedig a csatornából rendszerint leágazást, túlfolyót vezettek el, ahol árapasztó zsilip biztosította a fölös vízmennyiség lezúdulását.(7) Ez nagyon jól megfigyelhető mindkét malmunk árokkiépítésében még ma is.
A biai malmoknak nagyon kevés nyomuk maradt. Már azt is nehéz volt felkutatni, hogy pontosan hol állhattak. A malmok legutolsó állapotáról a legtöbbet az 1850-1880. között készült Királyi kataszteri térkép(8) árul el. Ezen térképek elsődleges célja az volt, hogy a földadó megállapításához pontos adatokat szolgáltassanak, így a nagy méretarányban (1:2880) készült térképek igen részletgazdagon ábrázolták a telkeket és az épületeket.
Felső-malom
A biai Felső-malom valamikori helyén ma már pecatavi ingatlanok állnak. A Királyi kataszteri térkép rendkívüli pontossága lehetővé teszi, hogy szinte méterre pontosan átvetítsük a modern térképekre a régi helyszíneket. A régi és a jelenkori térképeket összevetve jól látszik, hogy a Benta medrének régi vonalvezetése a jelenlegivel megegyezik, a mai Pecató utca pedig tulajdonképpen a malom patakmedre volt. Ez volt a Benta-patak mellett párhuzamosan futó malomárok, ami a malom megszűnésével kiszáradt, végül természetes elválasztóként működött az ingatlanok parcellázásakor. Sőt, ahol az utca véget ér, a meder most is látható és lekövethető dél felé, egészen az Alsó-malomig. Amikor pár évvel ezelőtt kerestem a nyomokat, és megtaláltam észak felé a Pecató és a Keszeg utca meghosszabbított vonalában a használaton kívüli patakmedret, biztos voltam, hogy ezen a tájékon volt a malom. Az árkokat már régen benőtte a növényzet, és sajnos a helyiek előszeretettel használják szemét- vagy zöld hulladék lerakónak. Ennek ellenére – egy kis elszántsággal – most is végigjárható.
A patak és a malomárok az 1800-as évek közepén, és ugyanez rávezetve a mai térképre.
A kataszteri térkép nemcsak a patakmedreket mutatja, hanem pontosan kijelöli a Felső-malom helyét is. Minden valószínűséggel a mai Pecató utca 2. (hrsz.: 5602) és a Keszeg utca 2-4. (hrsz. 5601/2-1) számú ingatlanon állt. Ezt alátámassza a jelenleg üresen álló 5602 hrsz-ú ingatlan keleti végén álló régi pince, és egy szépen kiépített, mára már kiszáradt kút is, melyek vélhetően a malomhoz tartoztak. A jelenlegi három ingatlan alapterülete 2784 m2, ami megközelítőleg annyi, mint amekkorát a régi térképen is mértem.
Felső-malom nyomai
Ugyanitt mérhetőek a malomhoz tartozó ingatlanok alapterülete is. A kőből épült malomház óriási volt, 295 m2. Háromszor akkora, mint az Alsó-malom épülete. A jelmagyarázat szerint ez az épület nemcsak gazdasági épületként, hanem lakóépületként is szolgált. A körülbelül 2700 m2-es udvar végében egy kisebb, 40 m2-es és egy nagyobb, 60 m2-es gazdasági kőépület állt.
A nagyobbik területére esik a már említett pince. Egyébként a malomudvar telekhatára a műúttal egy vonalba esett, és a malom jól látható volt az útról. Hogy milyen lehetett a malomház, sajnos arról semmilyen dokumentum nem maradt fent. Viszont pár kilométerre a folyásnak felfelé, a Benta vízgyűjtő területén működött a Perbáli malom, amiről egy gyönyörű műszaki dokumentációt találtam 1774-ből.(9) Engedjük szabadjára a fantáziánkat, ez a rajz segíthet elképzelni a mi Felső-malmunkat.
Perbáli malom (1774.)
Alsó-malom
A Benta-patak vonalát követve a Felső malomtól körülbelül 1,2 kilométerre dél felé állt a biai Alsó-malom. Sajnos, már itt sincsenek épületmaradványok. A feltételezett helyszín jelenleg a Pilisi Parkerdő gondozásában áll. A területen már többször végeztek mezőgazdasági tevékenységet, fakitermelést és azzal járó tereprendezést, így nem sok esély van rá, hogy bármilyen nyomra leljünk. A kutatást nehezíti, hogy nyáron a burjánzó növényzet miatt gyakorlatilag megközelíthetetlen, így nézelődni is csak ősztől tavaszig lehet. A malomárok – ami egyébként azonos volt a Felső-maloméval – nyoma könnyen megtalálható, az újraaszfaltozott Repkény utca egyik víznyelője is pont oda vezet. Innen indulva körülbelül 300 méter után lelünk a régi patakmederből leágazott – fent említett – árapasztó árokra (a térképen 3212). Itt már láthatóan kiszélesedett a patakmeder, a malomházaknak is a közelben kellett lenniük. A malomárok vonalát követve látszik, hogy a környék változatos terepviszonyaihoz képest itt sík a terület, ez egybevág azzal, hogy itt lehetett a malomudvar. Viszont a GPS koordináta szerinti régi malomépületnek (47.4355, 18.8203) nyoma sincs. A felső malommal ellentétben a malomház itt csak ipari épület volt, nem laktak benne. Harminc méterrel arrébb lehetett a kőből épült lakóépület, ami mellett – a Királyi kataszteri térkép szerint – jobbra is, balra is gazdasági épület állt. Ezen a területen már nagyobb szerencsénk volt. Itt bőven találni köveket, sőt egy kőkupacra is leltem, köztük profilra faragott kövekre is.
Alsó-malom nyomai
A térkép alapján az Alsó-malom az alábbi épületekből állt: A patak keleti oldalán egy 128 m2 alapterületű malomépület állt. A malomépület mögött a majdnem 900 m2-es udvarhoz csatlakozott a malomhoz vezető út. Itt egy 71 m2-es lakóépület, valamint egy 82 m2-es és egy 22 m2-es gazdasági épület volt. Szemben, a patak túloldalán egy 750 m2-es udvar és egy 117 m2-es fából készül épület állt.
Hogy miként képzeljük el az Alsó-malmot, abban leginkább a Sóskúti-malom segíthet. Az ottani malomház területét, funkcióját tekintve nagyon hasonló volt. Ez a malom az ötvenes években még állt, sőt romjaiban még ma is látható. Óriási szerencse, hogy a Sóskúti-malom egy-egy részéről ránk maradt két fotódokumentum az 1940-es évekből.
A Sóskúti-malom az 1940-es években
Az egyik fotón jól látszik, hogy a malomkereke középen csapott. Azaz a zsilippel szabályzott vizet körülbelül a keréktengelynél irányították a kerék lapátjaira. Ennek a módszernek az volt az előnye, hogy nem szükséges olyan nagy esésmagasság, mint a felülcsapottnál, ahol a be- és kifolyó víz magasságkülönbségének legalább akkorának kellett lennie, mint a kerék átmérője. A gátas malmok megszűnésével terjedt el ez a hajtási módszer olyan területeteken, ahol a terepviszonyok nem tették lehetővé a felülcsapott hajtást, mint például Bián és Sóskúton. Látszik az is, hogy a malomgát és a malomház helyi építőanyagból készült, nádtetővel. A Királyi Kataszteri térképen látszik, a sóskúti malomromoknál meg is találhatók a malomházhoz közeli lakó- és gazdasági épületek falmaradványai. És talán ami a legérdekesebb, hogy ott is van egy pont olyan pince, mint a Felső-malmunknál. Sőt, a térkép egy kutat is jelöl. Úgy gondolom, nem tévedek nagyot, ha a Sóskútihoz hasonlóan képzeljük el a mi Alsó-malmunkat.
Berendezés
A biai malmokból tudomásom szerint semmilyen berendezési tárgy nem maradt meg. Ahhoz, hogy mégis el tudjuk képzelni, érdemes meglátogatni a Keleti-Bakony legfontosabb vízfolyására, a Gaja-patak mellé épült, korban és kialakításban is rokon jásdi Poos vízimalmot. Ez a 150 éves patakmalom egészen az 1950-es évek végéig őrlőmalomként működött. Ma már múzeum, melynek érdekessége, hogy meg vannak az eredeti gépei, amiket a víz erejével ma is be tudnak indítani.
A malomkerék tengelye a malomház alsó szintjében kialakított helységbe nyúlt, itt csatlakozott egy nagy fa tarajoskerékhez. Ehhez kapcsolódott egy orsókerék, ami a függőleges malomtengelyt hajtotta. Egy szinttel feljebb volt az őrlőberendezés, ami egy alsó és egy felső forgó malomkőből állt. A kettő közötti távolsággal tudták beállítani az őrlés minőségét. A malomkő fölött volt egy négyszögletes garat, amibe az őrlendő gabonát öntötték, ennek alján pedig egy szíjakon vagy madzagon függő kis garat vagy serpenyő volt. Ezt egy excenter rázta, így biztosítva a gabona egyenletes adagolását. A kis garatból a gabona a felső kő nyílásán keresztül jutott a malomkövek közé. A malomköveket fából készült burkolat vette körbe. Ennek egy kifolyása volt, amelyen keresztül a szitaszekrénybe került az őrlemény. Ebben volt a gatyaszár-szita, ami megszitálta a lisztet.
A gatyaszár szita zsák alakú, két méter hosszú szövet volt, amelynek egyik végét bőrrel szegték, két füllel – ezek segítségével akasztották az őrlőkő kifolyója alá, a lisztgyűjtő láda fölé. Alsó végét bekötötték. A durvább korpát felfogta, míg a lisztet áteresztette. Az őrlés végén kioldották és a korpát kiengedték belőle. A szita léckeretét a malomkő tengelyére szerelt ék/rázóvas ütögette, ezzel biztosította a liszt kihullását. A magyar malmokban a XIX. században elterjedt, kezdetleges szita-megoldást a köves malmokban alkalmazták.(10)
A Séd patakon őrlő vilonyai (Veszprém m.) malom 1783. évi felszerelése a következő volt: 2 forgó és 2 alsó malomkő 4 koronggal és 2 korongvassal, 2 gerendő (vízikeréktengely) külső és belső kerekekkel, 2 fakéreg a malomkövek mellett, 1 öreg pöröly, 1 vasdorong, 3 malomkővágó csákány; faedények: 2 öreg bocska, 2 felöntő, 3 búzatartó hombár, 2 lisztesvályú, 1 finak; egyéb eszközök: 2 lisztmérő lapát, zsáktartó fa, 2 garatláda, 1 zsáktömő fa, 2 dorong, 2 vashíd serpenyőstől, a hombáron 6 lakat.(11)
A vég
Nem tudjuk pontosan, mikor hagytak fel az őrléssel a biai malmok. Karikó János 1892. április 17-én kelt Biai háztulajdonosok(12) című versének részlete így szól:
Karikó János
“Hogy kiegészítve legyen Bia község, És nagyságán semmi csorbítás ne essék: Hátra van még néhány kültelek és puszta, A sors mind Metternich kezeire bízta.
Sóskút felé, ha az Alsómajort nézed, Csudálatra ragad a szép tehenészet. S odább Sóskút felé balra esik tőled A kőbánya alatt két lakóépület.
Ezek irányában fekszik jobboldalon A pusztuló félben lévő felső malom. S ezer lépésnyire kell még gyalogolnod, Hogy meglásd az útról lent az alsó malmot.”
Ezek szerint 1892 tavaszán már a Felső-malom biztos nem működött, lehet, hogy az Alsó-malom tovább húzta, de nem hiszem, hogy sokáig.
Frissítés 2020. 02. 02. Karikó János még egy versben említi a biai vízimalmok elmúlását.(14) A „Bia leirása” című vers valószínűleg 1887-ben a „Vadon virágai” I. füzetében jelent meg először (majd 1895-ben a Buda és Vidéke hetilapban is) A malmokról eképpen szól:
“Van az uraságnak itt két öreg malma, Az alsó őrölne, hogy ha vize volna; A felső meg, mintha sajnálná a testvért, Nem kiván a vízből, – régen nyugdíjat kért.”
Ezek szerint a malmok – ha hihetünk a költőnek – elsődlegesen a víz hiánya miatt szűntek meg. Vagyis a patak szabályozásának az áldozatai lettek mint megannyi társuk.
Országos tendencia volt, hogy a kicsi patakmalmok a nagy kapacitású, korszerű gőzmalmok megjelenésével egyre inkább háttérbe szorultak, majd sorra megszűntek. A hivatalos statisztikák szerint 1863-ban 147, 1873-ban már 482 gőzmalom üzemelt.(13) A Benta-patak melletti malmok szerepét vélhetően az 1912-ben Mészöly László által épített hengerműmalom vette át, ami még ma is áll a Széchenyi u. 1. alatt.
A természet pedig nem tétlenkedett, szépen visszafoglalta azt, ami az övé. Eltűntek az utak, benőtte a növény a malomárkokat. A leginkább a mindenhol megélő mezei zsurló (Equisetum arvense) érezte itt jól magát, ezért a helyiek a zsurló népies nevén Békarokkásnak hívták a területet. A Benta-patak, Árvalányhajdomb, Kiserdő, Korpa-kút és Bolha-hegy által határol terület csodálatos hangulatú volt, ahogy most is. Nem csoda, hogy 1956. január 22-én a Biatorbágyi Sporthorgász Egyesület elhatározta, hogy horgásztavat épít a 0104 helyrajzi számú Tófarkban lévő Békarokkás területén. Ez viszont már egy másik történet.
1) Zavári Sándor: A romantikus (2014.) Bara http://helyekestortenetek.blogspot.com/2014/04/a-romantikus-bara.html 2) Hungaricana Közgyűjteményi portál: Tabella hydraulica Intersectionem Lacuum Biaiensium, differe… [S 12 Div XVI No 0003] https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/5868/ 3) Balla Antal (mérnök) wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Balla_Antal_(m%C3%A9rn%C3%B6k) 4) Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv4_06/?pg=0&layout=s&fbclid=IwAR2yuoI9HT2NOf-r3AHveX995ss6bDcsbiYga6vtuCRJq2q7-_GpXzXFSd8 5) Az I. katonai felmérés (1763-1787) -Európa a XVIII. században https://mapire.eu/hu/map/europe-18century-firstsurvey 6) Balázs György: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században https://szarazmalom.files.wordpress.com/2011/11/vizimalmok_szelmalmok_szarazmalmok.pdf 7) Selmeczi Kovács Attila: Hagyományos berendezésű vízimalom a Bene patakon (1969: 322, 333 ) 8) Habsburg Birodalom – Királyi Kataszteri térkép (XIX. század) https://mapire.eu/hu/map/cadastral/ 9) No 226/2 A perbáli malom és tetőzete [T 1 No 226/2] https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTervtar/316/?list=eyJxdWVyeSI6ICJwZXJiXHUwMGUxbGkgbWFsb20ifQ 10) Vízimalmok Zalában http://viza.nagykar.hu/irasok/10719/1.html 11) Temesváry Kálmán: À vilonyai malmok története https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_VESZ_Veszprem09/?pg=88&layout=s 12) Karikó János: Biai háztulajdonosok – Beszélő nevek. Biatorbágy közterületek és névadóik. Helytörténeti olvasókönyv II. 2006. 13) Dr. Halkovics László: A Magyar malomipari statisztika története, 1850–1950 http://www.ksh.hu/statszemle_archive/1997/1997_08-09/1997_08-09_708.pdf 14) Biatorbágyi Körkép 2001/4. száma, Horváth Imre cikke. Köszönet Uzonyi Edit Könyvtárvezetőnek.
Ezt az összefoglaló – ugyan nem ily terjedelmes formában – 2019. március 23-án hangzott el a Városunk és vizeink szimpózium alkalmával.
tavaszi zöldhulladékgyűjtés április 6-án és 27-én őszi zöldhulladékgyűjtés november 9-én és december 7-én veszélyeshulladék-gyűjtés április 13-án 8-tól 12 óráig
BIATORBÁGYI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET
Som Tamás Tel.: +36 70 661 5624 Önkormányzati Rendészet csoportvezető
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom
1 Response
[…] Biai vízimalmok a Bentán […]