Biatorbágyon be kell jelenteni a kutakat
Már 7 éve folyik a huzavona a kerti kutak regisztrációjával kapcsolatban. Az eredeti cél hazánk kúthálózatának feltérképezése, a vízbázisok védelme volt. Az elképzelés alapvetően nem rossz, de a részletek kidolgozása sajnos nem sikerült jól. Idén tavasszal aztán boldogan harsogta a sajtó: fellélegezhetünk, jön a a végleges kútamnesztia. A biaiaknak sajnos nem jön.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szeptember elején publikálta honlapján a Vízkészletvédelmi országtérképet, mely a jövőben meghatározó szerepet fog játszani a háztartási talajvízkutak engedélyezésében. Ez a több réteges térkép elsősorban – rózsaszínnel – azt jelzi, hogy melyek a vízkészletvédelmi szempontból kockázatos területek. Ha megnézzük, ebbe Biatorbágy és környéke, többek között Pecató is jócskán beletartozik.

Ez még nem lenne akkora baj, mert a szabályozás lehetőséget biztosít arra, hogy nem kell bejelenteni a kutat még ezeken a területen sem, ha sekély mélységű, azaz talajvízkút, amely nem éri el a vízzáró réteget. Hogy ez a vízzáró réteg a felszíntől mérve milyen mélységben van, arról szintén a térkép egyik rétege tájékoztat. Sajnos, Biatorbágy és környéke még a 15 méternél sekélyebb kategóriába sem tartozik bele. Egyszerűen nincs jelölve a vízzáró réteg mélysége. (Én arra gondolok, hogy a domborzati viszonyok nem teszik lehetővé a pontos meghatározást, mert például Budán, Pécsen és a Mátrában is hasonló a helyzet.) Ha megnézzük a térképet, láthatjuk, hogy szomszédaink, így Sóskút és Pusztazámor nagy része már a 15 méternél sekélyebb területre esik, sőt, a szerencsés Felcsúton már 20-25 méter a határ.

Tehát a térkép alapján Biatorbágyon és környékén nincs kivétel. Vízkészletvédelmi szempontból kockázatos minden itt található, háztartási célú talajvízkút, és ezért a jövőben bejelentési kötelezettséggel tartozik mindenki, aki eddig nem tette meg. Ugyanez a helyzet a Biatorbágyon újonnan létesítendő kutakkal is, melyek 2024. január 1-jétől hatósági jóváhagyási eljárás alá tartoznak.
A kutak létesítésének, valamint a vízkészletvédelmi országtérkép előállításával kapcsolatos szabályozás részleteit a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény és a 319/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet tartalmazza.
Hogy a bejelentést milyen formában kell majd megtennünk a vízilétesítmény helye szerint hatáskörrel rendelkező vízügyi hatóság részére, arra nem találtam információt.