Gyorsvasút Pecató mellett

Talán már sokan hallottunk róla, hogy elkészült a Budapest-Varsó gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmánya. Az izgalmas, akár 320 kilométer/óra sebességgel is száguldani képes vasút koncepciója nekünk, pecataviaknak még érdekesebb lehet, hiszen a jelenlegi tervek alapján közvetlenül a település mellett haladna az új vasúti sínpár.

A gyorsvasút ötlete nem újsütetű, aki figyelmesen jár-kel, az önkormányzat épületében is észrevehet egy egy térképet, amin látható a nyomvonal. Amikor pár éve rákérdeztem, hogy ki és miként gondolja, hogy Biatorbágy természetvédelmi területein – a Szarvasugráson és a Bolha hegyen – keresztül vasútvonalat vezet, akkor a városvezetéstől azt a választ kaptam, hogy ez csak egy kósza elképzelés, nem kell túlgondolni, nem lesz ott semmi. Ez megnyugtató volt, viszont az utóbbi hetekben – talán a választások közeledtével – újra terítékre került a gyorsvasút témája.

“A részletes műszaki tervezés megkezdéséhez szükség van környezeti hatástanulmányra, továbbá ki kell dolgozni a nagysebességű vasút műszaki szabályozását. A környezetvédelmi munka elvégzésére az Európai Unió pályázatán közel kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az ország pályázatával.” (https://iho.hu)

A beruházást bemutató kisfilm

A nyilvánosság kizárásával kidolgozott új tanulmány viaduktokkal és alagutakkal színesített, egészen elképesztő nyomvonalat vázol. A törökbálinti lakosok már tiltakozó petíciót indítottak. (budapest-varso.com), melyben egyenesen azt kérik, hogy kerülje el őket a vasút.

Minden fejjel lefelé van. A térkép tájolása számomra érthetetlen

Biatorbágy várost az új terv kevésbé érinti, azonban a külterületeit egészen radikálisan. Az M0-s után kezdődően az Ürgehegy alatt folytatva egy közel 3 kilométeres (2960 m hosszú) alagutat fúrnának, majd a sínpár egy rövid szakaszon a Natura 2000 természetvédelmi területen haladna át, majd 300 méter hosszú völgyhídon szelné át a Bentát, hogy utána ismét a föld alá bújjon a barackosok alatt. Hogy a 8104-es számú Sóskúti út keresztezésénél mit terveznek, az nem derül ki a tanulmányból.

Alagút, völgyhíd, alagút

A térképvázlaton jól látszik, hogy a vasút alig pár méterre haladna a Tiszavirág utca mellett. De mivel a tervek még nagyon kezdeti stádiumban vannak, így a műszaki kialakításról (várható zajterhelésről, védőfalakról) semmit nem tudni. De nem hinném, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy mind az építkezés, mind a 300-zal száguldó szerelvények hangja komoly hatással lesz az eddigi természetközeli nyugalomnak. A munkálatokat a 2030-as évek elején kezdenék, de szerintem – megfogadva a törökbálintiak példáját – érdemes lenne időben lépni, összefogni.

Ami felül van az a valóságban délen van.
Így hangzik amikor elszáguld mellettünk egy gyorsvasút

Kapcsolódó cikkek:

– hvg.hu – Villámgyors lesz a Budapest–Varsó-vasút, de már most félnek tőle az agglomerációban
– magyarepitok.hu – Gyorsvasúttal 5 és fél óra alatt juthatunk Budapestről a lengyel fővárosba
– nif.hu – ONLINE KONFERENCIÁN MUTATTÁK BE A BUDAPEST-VARSÓ/BÉCS NAGYSEBESSÉGŰ VASÚT MAGYARORSZÁGI SZAKASZÁRA VONATKOZÓ MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY EREDMÉNYEIT
– iho.hu – ELKERÜLHETETLEN A NAGY SEBESSÉGŰ VASÚT

2 hozzászólás

  1. Kovács Béla szerint:

    Teljesen egyértelmű pénzszivattyú, azaz lopás. Tiszta hazugság, hogy a jelenlegi vasúti sínek túl vannak terhelve. Tessék kimenni és megszámolni egy óra alatt irányonként mennyi vonat megy….
    Őszintén ki a jóisten akarna külföldre menni vasúttal? Megint talán meg kellene számolni az utasokat… Ha most sem képesek a max sebességet kihasználni akkor miről beszélnek új vasút kapcsán? Persze lopás…

  2. Fábián Ferenc szerint:

    Nem igazán szoktam sem a nevemet leírni sem személyeskedni,de ez kiváltotta belőlem a harctéri ideget.
    Elküldtem magamban annak a narancsárga államitkárnak az összes fel és lemenőjét a pokolba, aki az iróasztala mellett az ő nagykutyáinak a seggét nyalva megterveztette és csak és kizárólag a pénzért a nyomorult presztiséért kivitelezi ezt az egész szörnyűséget.Szarok magasról a lengyel magyar nagysebességű barátságra! Menjenek repülúvel! Vagy autóval! Vagy lőjjék magukat ki az űrben aztán meg vissza!Aki tönkreteszi ott ezt a csodállatos természetet annak még az anyja is forogjon a sírban!Ennyi.Összefogás kell!De sűrgősen!Mert ezek mindent megcsinálnak amit csak akarnak! Én nem vagyok szocialista sem ista pista trapista..én egy egyszerű józan szívű a természettel együtt érző emberke vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.