Kisfilm pecataviakkal
Janek a problémáiról mesél, Tibi nagy terveket sző, de mégis a Pecatónál él sok-sok éve, a Sátán pedig a leghumorosabb történeteit adja elő. A többiek csak hozzáteszik a magukét, de ők is pecataviak. Aki gyakran megfordul a tó környékén, valamelyikükkel már biztos találkozott.
Sátán |
Bedi Patrik 20 éves, most végezte a Szent György Média és Informatikai Szakközépiskolát. 19 éve lakik a Pecatónál, így nem csoda, hogy vizsgafilmjének témáját a környezet ihlette: “Azért csináltam ezt a filmet, mert rengetegszer hallottam pesti barátaimtól, hogy sose költöznének falura, mert az lassú és unalmas. A kezdőképek az ő látásmódjukat tükrözik: lassú, unalmas, színtelen. De a szereplőimmel szerettem volna bemutatni, hogy itt igenis pörög az élet, és csak hagytam, hogy meséljenek bármiről…”
A film címe: ALVÉG és ugyan a megszólaló szókimondó szereplők elsősorban pecataviak, de mégsem a tavat mutatja be, ugyanis a Pecató nem tipikus vidéki település. Patrik ezért inkább a környéken találta meg a megfelelő hangulatot. A képek Sóskúton, a biai majorban és az Ürgehegyen készültek. “Szándékosan túloztam el a faluképet, hogy a lakók mondandói nagyobbat üssenek.” – beszél a rendező a helyszínválasztásról. – “Több olyan visszajelzést kaptam, hogy olyan érzetük van, mintha Erdélyig mentem volna forgatni.”
A filmet Patrik egy Canon 60D-vel rögzítette, az utómunkák az On Air Studióban készültek. A vizsgán védéssel együtt 90%-ra értékelték, és a bizottság tagjaitól külön elismeréseket kapott. A film 2014. június 17. óta publikus, a pecato.hu elsők között mutatja be.
Rendező, operatőr, vágó:
BEDI PATRIK – b.patrik93@indamail.huHang:
JUHÁSZ PÁL, ANDRÁSI PETERZene:
PUNNANY MASSIF – LÁTTAM MÁR SZEBBET
TUMBALALAIKA
JOHN MURPHY- HAVA NAGILASzereplők:
I. ‘SÁTÁN’ LÁSZLÓ
PÁL ANDRÁS
SZÁSZ TIBOR
PLATZ JÁNOS
KÁTAI RÓBERTKöszönet:
ÜRGEHEGYI BETÉRŐ SÖRÖZŐ
SZENT GYÖRGY MÉDIA ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLABEDI KÁROLY
KELEMEN TIBOR
VARGA ZSOMBORON AIR STUDIO
2014