Madaraink. Pecatavi rajzverseny – 2017

Talán idén a megszokottnál is több madarat látni a Pecatónál. Ismét költöttek a seregélyek az ereszünk alatt és előfordul, hogy a fakopáncs szorgos kalapálására ébredünk. Cinkék, verebek, feketerigók csivitelnek mindenütt, ki szebben, ki ércesebben. A tó körül gyönyörű fehér gémeket látni és talán a baglyok is visszatérnek az Áfonya utcába.

Kedves pecatavi gyerekek!
A 2017-es Pecatavi rajzverseny nem is szólhatna másról, mint a madarainkról. Kérjük, rajzoljátok le kedvenc pecatavi madaratokat, ahogy nektek tetszik. Akár a madarak, ugyanúgy szárnyalhat fantáziátok is.
A pecato.hu oldalon megjelent „Kertünk madarai” cikk – a teljesség igénye nélkül – segíthet a madarak beazonosításában.

Pályázni lehet 3-tól 99 éves korig. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, ti ugyan nem, de a felnőtt korcsoportban indulók akár számítógépet is használhatnak az alkotáshoz.

Mindegyik beérkező pályaművet megtekinthetitek majd a www.pecato.hu oldalon, valamint ismét felkérjük a megszokott zsűrit, hogy korcsoportok szerint (3–6 éves, 7–11 éves, 12–16 éves és 17–99 éves) értékelje a pályaműveket.

A rajzokat leadhatjátok személyesen ICA MAMA boltjában és/vagy elküldhetitek az erdekel@pecato.hu címre.

Kérjétek meg a szüleiteket, hogy a kép hátuljára feltétlen írják fel a neveteket, életkorotokat, a kép címét és anya vagy apa telefonszámát, e-mail címét.

A beküldési határidő 2017. augusztus 20.  2017. szeptember 1.

Jó munkát kívánunk!

(Égő Ákos – 2017. 07. 11.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.