Összefogással emlékezünk 1956-ra

1956. október 23-ról ma már minden
magyarnak a 20. századi hazai történelem egyik legmeghatározóbb
eseménye, az 1956-os forradalom és szabadságharc jut eszébe.
De a pecataviaknak 1956 ősze egy másik
szempontból is jelentős időszak, ugyanis polgári összefogásból
ekkor készült el a Benta-patak felduzzasztásából kialakított
pecatavi horgásztó.
A biatorbágyi horgásztó születéséről
részletesen Környei István: BIATORBÁGYI horgász KRÓNIKA című
könyve számol be, egy régebbi írásban a pecato.hu oldalon
összefoglaltam a lényeget. De lakik itt olyan pecatavi lakos is,
aki ott volt a tó születésénél.
Az 1956-ra jellemző összefogás a tó
születésétől kezdve végigkísérte az itt élők életét.
Összefogásból született meg a villany, a később elbontott
gyalogoshíd, az autós híd. És összefogással építették azt a
kevés aszfaltos útszakaszt is, ami most is látható a tó körül. Összefogás segítette egy bajba jutott pecatavi szomszédunkat, amikor leégett a háza.
A világ sokat változott azóta, és rá kellett jönnünk, hogy
leginkább magunkra számíthatunk. Így lakossági összefogással
próbáljuk élhetőbbé tenni környezetünket, javítjuk azutcákat, kátyúzunk, készül a közösségi tér. Egy-egy akcióra,
utcák és lakossági csoportok fognak össze, van, aki anyagilag,
van aki két keze munkájával támogatja a közösséget.
Az 1956-os alapítás évfordulójára
ismét egy nagyszerű dolog született. Talán a legnagyobb tömeget
megmozgató gyűjtés indult, aminek hatására gyakorlatilag három
nap alatt összegyűlt a kívánt összeg, amiből mindössze két
nap alatt 15 helyi lakos áldozatos munkájával elkészült az egyik
várva-várt fedett pecatavi buszváró.
Fogadják szeretettel, használják,
vigyázzanak rá! 
(2018. 10. 23. – Égő Ákos) 

Frissítés:

Az építés képekben és egy rövid összefoglaló a szervező Schilling-Párhon Lili Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/mateparhon.lili/posts/1984007108330270

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük