Pecatavi Adománypont(y), az igazi jó fogás

Egy háztartásban mindig van egy csomó felesleges dolog, amit nem szívesen dobunk ki. Általában rakosgatjuk, őrizgetjük – sokszor éveken át –, hátha jó lesz még valamire.
Egy háztartásban mindig hiányzik valami, ami lehet, hogy a szomszédunkban a polcon lapul éveken át.

2018 karácsonyán Schilling-Párhon Lili gondolt egy nagyot Pecatón, és készített egy csinos kis közösségi ládát, amit kirakott a kapuja elé. Megtöltötte az otthon már feleslegessé vált dolgokkal, tartós élelmiszerekkel. Bárki vihetett belőle, akinek éppen szüksége volt rá.
A kezdeményezésnek nagy sikere lett. A láda végül Pecató központjába, a Kertbarátok terére került, ahol egyre többen használták. Bele is pakoltak, el is vittek belőle, folyamatosan frissült a tartalom. Volt, hogy a tartós élelmiszerek mellett kozmetikai cikk, kenyérpirító, de még ékszer is került bele. Egyszer egy hibátlan porszívót ajánlottak fel, ami már el sem fért a ládában. Egy idő után kicsi lett a láda, nagyobbra lett szükség.

A közösségi szekrénybe a következő dolgok kerülhetnek:

  • tartós élelmiszer
  • játék
  • felnőtt és gyermek ruhanemű
  • műszaki cikk
  • könyv
  • konyhai eszközök 
  • háztartási eszközök

Romlandó élelmiszert belerakni tilos!

Az „Ilyen ez a Pecató” facebook csoport aktivistái ismét pillanatok alatt összedobták azt, ami az új ládához kell, én pedig elvállaltam a láda elkészítését. Volt, aki kiváló lambéria faanyagot ajánlott hozzá, de inkább a könnyebb irányba mentem, és egy 1950-es években készült – akkor 1425 forintba került 🙂 – kétajtós szekrény átalakításába vágtam. Házhoz hozták a nehéz, kopottas, de egészen jó állapotú szekrényt. A szélességét felére csökkentettem, a tetejét, alját és a hátulját megerősítettem, az ajtaját átalakítottam, és új polcokat is kapott, hogy minél több minden beleférjen. Felülre egy egyszerűbb tetőszerkezet került esővédelem gyanánt. Kész volt, lealapoztam, de valami hiányzott.

Hiányzott róla az ablak, hogy lehessen látni, érkezett-e új adomány a polcokra. Viszont arra gondoltam, ne unalmas, szögletes ablaka legyen. Néhány üzenetváltás Lilivel, és megvolt az ötlet: Pecatóhoz hal kell. Másnapra egy helyi lakos már hozta is a plexit, így felzúgott a dekopír- és a körfűrész. A szekrény kész lett. A szállításban, kihelyezésben a megszokott aktivisták segítettek.

Most már a helyieké a feladat, hogy ismét használatba vegyék, örömmel hozzanak és vigyenek a PECATAVI ADOMÁNYPONT-ból.

Köszönet: Bognár Gáborné (betonlapok), Schilling-Párhon Lili (festék, ötlet), Horváth-Párhon Rebeka (szekrény, tetőlemez), Cseresznyés Misi (plexi), Kelemen Tibi, Schilling Marci, Székely Zoli (logisztika) Szántay Roland (faanyag, amire egyelőre nem lett szükség) 

(2019. 11. 24. – Égő Ákos)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük