Pecatavi adventi naptár

Különlegességgel készültek a pecataviak karácsonyra. Idén nemcsak Mikulás ünnepet és karácsonyi bulit szerveztek, hanem adventi fényekbe öltöztették házaikat. December hónap minden napján, karácsonyig egy-egy naptári szám jelent meg egyik-másik pecatavi ház ablakában, kerítésén. Sőt, egy különlegességet is kitaláltak a helyiek: az adventi naptár mintájára az aktuális napon az arra járókat gyümölccsel, édességgel, finomságokkal várták, sok esetben forralt bor és meleg tea is került a kapuk elé.

Advent eredetileg a Szent András apostol ünnepnapjához (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól kezdődő négy hetes időszak. A történészek szerint a 4. század óta ünneplik. Kezdetben azt a felkészülési időt jelentette, ami alatt a megtért hívő felkészült a keresztény hitre. A későbbiekben ez megváltozott. Manapság Krisztus születésének évfordulójához, karácsonyhoz kapcsolódik.
Az adventi naptár hagyománya a 19. század közepéig nyúlik vissza, amikor a német protestánsok krétavonalakat rajzoltak az ajtókra, vagy minden nap gyertyát gyújtottak, hogy így számítsák a karácsony előtti napokat.
Az újkori adventi kalendárium története Gerhard Langhoz (1881-1974) kötődik. Állítólag az ő édesanyja 24 darab, kartonra helyezett habcsókkal próbálta megkönnyíteni kisfiának a karácsonyi várakozást. Langból később kiváló üzletember lett, és1908-ban kicsi színes képeket nyomtatott, amelyeket karácsonyig minden nap fel lehetett ragasztani a kartonra. Később a Reichhold & Lang vállalkozás ezt az ötletet továbbfejlesztve megalkotta a kis perforált papírajtós adventi naptárat. Sajnos nem szabadalmaztatták, de talán ennek köszönhető, hogy ez az adventi naptár fajta az egyik legerjedtebb ma is. 

Az akciót Molnár-Nagy Zsanett szervezte, a számokat a közösség zárt Facebook csoportjában lehetett kiválasztani. Pillanatok alatt elfogyott a 24 szám, volt, aki a saját házszámát választotta, volt, aki a neki tetszőt. Egy térkép is született, ami segített megtalálni, hogy melyik nap hol gyulladnak a fények. A pecatavi advent csodálatosra sikerült, minden szám gyönyörű volt, öröm volt az esti séta. Nem egy esetben spontán bulik, beszélgetések is kialakultak a házak előtt, így még izgalmasabb volt a karácsonyi várakozás. Jövőre folytatjuk!

A helyszínekről készült fotóválogatás ide kattintva megtekinthető.

(2018. 12. 30. – Égő Ákos)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.