Pecató – 2021.

Reménytelien kezdődött 2021. Mindenki arra számított, hogy végre minden újra a régi lesz, az élet visszatér a rendes kerékvágásba. Hát nem teljesen így alakult, de Pecató életében 2021 is csodás év volt.

Hogy környezetünk még biztonságosabb legyen, 2020 végén elindult a pecatavi kamerarendszer fejlesztése, ami végül január elejére futott ki. Januárban a mikrohullámú hálózat helyett egy stabilabb, vezetékes optikai kommunikációt építettek ki Pecató és a biatorbágyi Nagy utcai diszpécserközpont között. A külterületek közül először nálunk telepítettek rendszámfigyelő-rendszert. Ez persze nem teljesen véletlen, hiszem egy pecatavi lakos nagyobb összeggel járult a kiépítéshez. A kamerák mellett két új, napelemes közvilágítást is kapott a híd környéke, aminek a gyalogosok is nagyon örültek.

A gyalogos és kerékpáros közlekedés szempontjából is fordulópont volt 2021, ugyanis elkészült a régi Bolha utca nyomvonalán a Pecatót és Biatorbágyot összekötő kerékpáros és gyalogos út. Mivel a 8104-es főút sem kerékpáros, sem gyalogos közlekedésre nem alkalmas, így az utóbbi években a pecatavi közösség szinte minden lakossági fórumán téma volt a biztonságos közlekedés igénye. A Biatorbágy Pecatóért Egyesület is folyamatosan napirenden tartotta a kérdést, és a városvezetés részéről is megvolt a nyitottság. Nagy öröm volt, amikor a város kerékpároshálózatának fejlesztése keretében április elejére elkészült az új murvás útszakasz, amin végre biztonságosan eljuthatunk Biatorbágyra. A nyár végére elkészült a BUBA Biatorbágy és Etyek közti szakasza, melyhez a pecatavi kerékpárutunk is kapcsolódik.

Június vége felé nagyszabású garázsvásárt szerveztünk Pecatón. 10 helyi és egy ürgehegyi család is csatlakozott a rendezvényhez. Online térkép készült a helyszínekkel, ahol a garázsok, kapuk 9-től 16 óráig voltak nyitva. Csodálatos idő volt, de a lelkesedés mégis a vártnál kisebb volt. Érkeztek ugyan Budapestről és Biatorbágyról is, de zömében a helyiek látogatták meg egymást. A 10 helyszín nem kevés, de ahhoz, hogy kicsalogassuk a városlakókat, szerintem legalább a duplája kell. Nem adjuk fel, jövőre újra megrendezzük.

Közösségi rendezvények szempontjából az aktuális vírushelyzetre való tekintettel óvatosabbak voltunk. Igazából egyetlen egy nagyobb mulatság volt a Kertbarátok terén szeptember 4-én: a Pecatavi Családi Nap. A helyi civil szervezetteknek szóló idei pályázati keretből 600 000 forintot nyert a Lélegző Képző Alapítvány. Ebből az összegből egy mobil kemencét és egy rendezvénysátort vásároltak, és megrendezték a helyi családi napot. Tánccal, zenével, élő fellépőkkel nagyon jó hangulatú programot szervezett Schilling-Párhon Lili és Horváth-Párhon Rebeka, a szokásos profi színvonalon.

Összefogás Építési Alap pályázatára idén is csak egyesületek pályázhattak. Természetesen a Biatorbágy Pecatóért Egyesület is indult. Előzetes online lakossági felmérést végeztek, és a Tó sétány aszfaltozására esett a választásuk. A pályázaton az egyesület 5 950 000 Ft támogatási összeget nyert. Hogy minél hosszabb szakaszt lehessen aszfaltozni, az egyesület gyűjtésbe kezdett. Augusztus 21-én az önerővel növelt végösszeg 7 271 000 Ft lett, mellyel szeptember elejére az Eper utcáig sikerült megcsinálni az utcát.

Iskolakezdésre elindult a ViaBusz pecatavi járata is. Pontosabban a hálózat bővülésével két buszjárat kanyarodik Pecató-Ürgehegy felé, a Via1 és a Via2. Pecatótól először az Ürge-hegyen egészen felmegy a kisboltig az Oportó utcához, majd onnan megy Biatorbágyra egészen a vasútállomásig. A tesztidőszak után 2021. november 2-ától elkészült a végleges menetrend, melynek egyszerűsített változatát ide kattintva lehet megnézni. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy mostantól naponta négyszer érkezik a busz a Kertbarátok terére: 7:07-kor, 10:18-kor, 14:02-kor és 16:27-kor.

Több mint 7 éve a kommunális hulladék mellett kéthetente a szelektív hulladékot is elszállítják Pecatóról. Eddig zsákokban gyűjtöttük, de idén szeptembertől a szolgáltató 120 literes, kék színű gyűjtőedényt biztosított erre a célra. Az edényekben határozottan kulturáltabb körülmények között gyűjthetjük a hulladékot. Hogy pontosan mit, azt érdemes ide kattintva elolvasni.
Sajnos, sokan nem tudták megoldani az edény hazaszállítását, ezért szerveztünk egy kis segítséget. Aki erre felhatalmazást adott, azoknak Moldován Robi elintézte a papírmunkát, majd teherautóján házhoz szállította az edényeket.

2021-ben is megrendeztük az október végi pecatavi tökfaragó versenyt. A saját tökök mellett a lélegző Képző alapítvány jóvoltából 15 pályázó ingyen tökhöz juthatott. Október 31-én este 20 csodálatos alkotás sorakozott fel a hídon. Köszönjük a nevezéseket.

2020-ban kényszerből született, de végül óriási siker volt a házhoz érkező Mikulás. Gondoltunk egy nagyot, és úgy határoztunk, hogy idén is így lesz. December 5-én délután az otthonukban látogatta meg a gyerekeket, akit idén is elkísért krampusz barátja. Komoly szervezés után – nagyon figyelve a szigorú mentettedre – Bedi Mikulás Karcsi és Hattinger Krampusz Balázs nagy alakításával 30 címen 50 gyereket tudtunk meglátogatni. Anyagi tartalékaink nem voltak, így a csomagok tartalmának előteremtéséért közösségi gyűjtést szerveztünk, melyben óriási szerepe volt Lilinek és a Lélegző Képző Alapítványnak. Végül olyan jól sikerült a gyűjtés, és olyan jól gazdálkodtunk, hogy a finomságok mellé a csomagokba egy Pecató logós dinamós zseblámpa is belekerült, illetve maradt a pénzalapban még 64 343 forint adomány.

Molnár-Nagy Zsanett szervezésében december elsejével kezdődően – immáron negyedik éve – felgyúltak a fények Pecatón. Az Élő Advent lényege, hogy a jelentkezők 1 és 24 között választanak egy számot, majd ezen a választott napon a számot kivilágított formában kihelyezik házuk kapujára, ablakára, stb. Pecatavi szokás, hogy a látogatókat finomságokkal, teával, forralt borral várják a kapuban. Szinte minden nap, minden háznál eszem-iszom, zene és vidámság fogadta az érkezőket. Sok helyen még a kutyákat is jutifalattal várták. A 10 éve itt élők ismerkedtek össze, és új lakókkal is találkozhattunk. Érezni lehetett, hogy hiányzik a közösségi élet, hiszen aki tudta, hidegben, esőben is végigbulizta a hónapot. Csodálatos december volt Pecatón.

De igazából nemcsak december volt csodás, és bár voltak szomorú pillanatok, most itt a végére mégis csak azt tudom írni, mint tavaly:
Pecató jó hely.

Boldog új évet kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük