Pecató – 2020.

Nehéz év volt, tagadhatatlan, de Pecatón mégis voltak örömteli pillanatok. Az alábbiakban összegyűjtöttem, mi történ az elmúlt évben. Sokkal több, mint elsőre gondoltam! Remélem, nem hagytam ki semmit.
Figyelem, hosszú írás következik.

Januárban pecsenyesütős bulival kezdtünk, de aztán a közös farsangot elkaszálták az év eleji korlátozások. Több tervezett közösségi programot a járványhelyzet miatt nem tudtunk megtartani, de augusztusban még belefért egy Zenés Közösségi buli és egy Latin Party a Kertbarátok terén.
Újításként indult augusztusban a Pecatavi kirakodóvásár és Börze is. Szerettünk volna rendszert csinálni belőle, minden hó második szombatján. Három jól sikerült, de sajnos, az októberi már elmaradt. Jövőre érdemes lenne folytatni.

2020-ban volt a pecatavi Tankert tündöklése és bukása a Grundon. Párhon Lili által megálmodott tankert nyár közepére már csodálatosan virult. Egy maroknyi ember nagyon sokat dolgozott a sikerért, ami nem is maradt el. Szeptember 21-én Magyarország legszebb konyhakertjei versenyben a közösségi kert kategória 1. díját hozták el. Igaz, csupán egy versenyző indult a kategóriában, de ez a sikeren semmit nem csorbít. Valóban színes, csodás kertecske volt sok sok-sok fűszerrel, zöldséggel. Sajnos Lili és Móri Kata (Pecatóért Egyesület) vitába keveredtek a tankertet érintő témában, aminek a vége az lett, hogy a tankert elköltözött. Jövőre a Kertbarátok útja 15. alatt indul újra, reméljük, hasonló lelkesedéssel.

Ha már lelkesedés… érdemes megemlíteni, hogy ha közösségi munkára van szükség, a pecataviak még a nehezebb időszakban is tettre készek. Egy októberi vasárnapon pillanatok alatt rendbe raktuk a Békás-forrást és környezetét úgy, hogy még egy csinos kis lépcsőre is futott az energiából.
Itt mutatkozott be valódi munkában az év nagy dobása, az ágdaráló is. Közösségi összefogásból egy olyan ágaprító berendezést vásároltunk, melynek híre messze ment. Moldován Robi dobta fel a közösségi ágdaráló ötletét, melyet a helyiek örömmel fogadtak, és rekord gyorsasággal összegyűlt a szükséges fél millió forint. Sípos Márti jóvoltából egy szinte új gépet vásároltunk, mely ezóta is kiválóan teszi a dolgát. Előjegyzéssel lehet igénybe venni.

A patakpartra ültetett növényeket az idei forró nyár megviselte, így meg kellett oldani valahogy az öntözésüket. A patak ugyan közel van, de a szintkülönbség miatt a vízvétel még sem egyszerű. Legésszerűbb megoldásnak egy Norton-kút látszott, amivel fel lehet pumpálni a vizet. A tettek mezejére léptünk, és pár lelkes lakó, valamint Lili pecatavi pénzalapja segítségével pár nap múlva már állt a szép kis kút. Most éppen víztelenítve téli pihenőjét tölti, de amint vége a fagyveszélynek, ismét üzembe helyezzük.

A tóhoz vezető Repkény utca is tovább szépült, amit elsősorban Guba Ildinek és Paul Veronak köszönhetünk. Egy csodás kis rózsakertet alakítottak ki az út mellett, és elültettek néhány új fát is. A tó és környéke idén négy fával lett gazdagabb, melyek elhelyezéséről kialakult egy kis vita a Facebook csoportban, de végül – remélem mindenki megelégedésére – jó helyre kerültek.
Vita volt és lesz is mindig. A közösség egyre nagyobb, így sok esetben különbözőek az igények. Ezzel érdemes tisztában lenni, de nem szabad szívre venni.

Időnként az utcáinkon korborló kutyák is erős érzelmeket váltanak ki Facebook csoportunkban. Szerencsére nincs sok belőlük. Hogy minél békésebben tudjuk megoldani a helyzetet, az egyik pecatavi lakó felajánlott egy chipolvasót a közösségnek. Reméljük ritkán lesz rá szükség.

Idén több új út épült, és számos utcát sikerült egy kicsit járhatóbbá tenni. A közösségi összefogás itt is kiválóan működött, június végén Szántay Roland szervezésében a Kertbarátok tere, a Tó sétány és a Szirom utca útjavítását végezték, augusztus végén pedig Pál Laci szervezett útjavítást, ahol példátlan anyagi és fizikai összefogással négy utcát hoztak rendbe A dolog szépséghibája csak az volt, hogy alig lett kész az egyik szakasz kátyúzása, az önkormányzat pár napra rá leaszfaltozta. Ez legyen a legnagyobb baj, inkább a véletlenek furcsa összjátéka volt, mint rossz dolog.
Az önkormányzat ezen kívül a Kertbarátok utca aszfaltozásával lepte meg a helyieket. Ezen a szakaszon egy helyi lakó már kialakított egy szilárd burkolatú szakaszt, így az oda tervezett anyagot más utcára szervezték át. Ezért lett aszfaltos a korábban rendbe hozott Estike utca. Azt beszélik, hogy ezeket a nagyszerű dolgokat képviselőnknek Szanyi Józsefnek köszönhetjük. Lehetséges, hivatalos infót a lakók erről nem kaptak, csak kellemes meglepetés volt.

Az Összefogás építési alapból idén csak civil szervezetek kaptak, így nálunk a Pecatóért Egyesület pályázhatott. Meleg-aszfalt burkolat kialakítására pályáztak. Előzetes, kérdőíves felmérés után a Horhos utca befejezésére, valamint a Barackos utca egy kritikus részére esett a választás. Hogy a kivitelezés miként sikerült, arról erősen megoszlanak a vélemények, de az tény. hogy a pipát ki lehet rakni a feladat elvégzése mellé. Én csak remélni tudom, hogy jövőre az ilyen jellegű munkák – ha lesznek – egy kicsit több figyelmet és hozzáértést kapnak.

A Biatorbágyon működő civil szervezetek pályázat útján történő 2020. évi támogatásáról szóló határozatban az egyesület 600 000 forintot kapott a tankert támogatására. Ebből a támogatásból a Grundon kialakított focipálya és tankert napelemes világítását, valamint a Repkény utca, sóskúti főútról történő lehajtójának megvilágítását tervezték. A lehajtónál lévő napelemes lámpa telepítése viszont elvitte a teljes összeget. Ez persze nem baj, hiszen minden lakó hálás az új lámpáért. Talán ismét a kommunikációba csúszhatott egy kis hiba, a Tankert vs. Egyesület vonalon. De van egy új lámpánk, ami nagyszerű, és van egy kedvevesztett Lilink, ami nem túlságosan az.

Október közepére elkészült a rendőrségre bekötött pecatavi térfigyelőrendszer. A hídhoz egy normál és egy rendszámfigyelő kamera került, mely az áthaladó forgalmat teljes egészében figyeli. Ezek mellé napelemes közvilágítást is felszereltek, bár a kamerák látnak a sötétben is. Ezzel egy időben a halőrház oldalára 2 db térfigyelő kamera került, mely belátja az egész Kertbarátok terét és a csatlakozó utcákat. A kamerarendszer telepítési költségeit egy helyi lakó állta, az üzemeltetését az önkormányzat finanszírozza.

A vírus második hulláma miatt veszélybe kerültek a szokásos év végi pecatavi programok, de mi – betartva az előírásokat – igyekeztünk kihozni a legtöbbet a lehetőségekből, így volt, ami talán még jobban sikerült, mint ahogy eddig.

Molnár-Nagy Zsanett kezdeményezésére már harmadik éve rendeztük meg a Pecatavi Élő Adventi kalendáriumot. Nagy boldogság volt látni a feldíszített kapukat és a megannyi finomságot, melyekkel az arra sétáló családokat várták. Mivel a karácsonyi bulit nem lehetett megtartani, így a Pecatóért Egyesület egy zseniális ötlettel rukkolt ki 24-ére. Úgy csatlakoztak az adventhez, hogy a szokásos édességen túl finom, kiporciózott halászlét biztosítottak a Grundra kihelyezett 24. állomáshoz. A visszajelzések alapján Felde Renátó halászleve ismét nagyon jól sikerült.

A szokásos formában a Mikulás sem fogadhatta a gyerekeket a téren. Ezért komoly előkészületekkel 50 db csodás csomagot állítottunk össze minden regisztrált kisgyermeknek, majd a Pecatavi Mikulás – az aktuális előírásokat betartva – 21 családot látogatott végig, és a ház előtt adta be a csomagot a boldog gyerekeknek. Ezen kívül – az időkorlát és a sok helyszín miatt – további 12 helyre vittünk ajándékot. Köszönet az előkészítőknek, valamint Bedi Karcsinak a Mikulás, Hattinger Balázsnak a Krampusz alakításért. Ez a program jobb volt, mint eddig bármikor, felejthetetlen élményt nyújtva a kisgyerekeknek.
Ugyanezen a napon a Pecatóért Egyesület meghívására a Biatorbágyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai piros tűzoltóautójukkal érkeztek a Kertbarátok terére egy kis zsák mandarinnal.

Sajnos december szomorúságot is hozott. 2020. 12. 09-én hajnalban a Kertbarátok útján kigyulladt egy faház és teljesen leégett. A tűzeset következtében egyik pecatavi barátunkat elvesztettük. A vírus is szedte áldozatát és elvitte az egyik idős szomszédunkat. December 12-én Attila és Ervin bácsi emlékére mécseseket gyújtottunk a hídon.

A tűzoltók karácsonyi díszbe öltözött autójának felvonulása december 18-án talán kicsit a tűzeset áldozatának is szólt. Az biztos, hogy egy kis felejtést és örömet okozott a helyieknek. Volt olyan kisgyerek, aki végig követte pecatavi útját. A kivilágított autó a Pecatóért Egyesület kérésére jött a tóhoz is.

Karácsonyi ajándékot is kaptunk Biatorbágy Önkormányzatától. Sok év után, 2020. december elejére végre elkészültek az utcatábláink. Elsősorban hálás köszönet ezért Molnár Jánosnak, a városgondnokság dolgozójának, egyben pecatavi lakosnak. A kihelyezésben a pecataviak sokat segítettek, év végére szinte mindenhová kikerültek az új utcatáblák.

Karácsonyra még egy esemény jutott, ami megmutatta a helyi összefogás erejét. Egy elesett pecatavi barátunknak szerettünk volna segíteni egy kis karácsonyi csomaggal. Az online felhívásra rengetegen megmozdultak. Volt, aki csomagokkal, volt aki készpénzzel segített. Három nap alatt egy autó csomagtartója színültig megtelt az ajándékokkal. Gábort most láttam először mosolyogni. Ha másért nem, már ezért megérte. Köszönjük a segítőknek.

Nehéz év volt, tagadhatatlan, de Pecatón mégis voltak örömteli pillanatok. Vírus ide, vírus oda, sok új kedves szomszédunkkal ismerkedtünk meg, akikkel sikerült kihoznunk 2020-ból is a maximumot.
Pecató jó hely.

Boldog Új Évet Kívánok!

2 hozzászólás

  1. Babinszki Anikó szerint:

    Köszönjük a tájékoztatást. Csodálatos ez az összefogás. Munkátokhoz további sok sikert és kitartást, jó egészséget és Boldog Új Évet Kívánunk.

  2. Hoffmann Ica szerint:

    Boldog Új Évet kívánunk mi is az itt lakóknak! Tényleg jó hely a Pecató, imádunk a lakóhelyünket. Az összefogás páratlan és gyors, bármilyen kezdeményezés van. Bizonyíték rá 2020-as év. Köszönjük a sok munkát, segítségét Mindenkinek a közösségért!❤️?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.