Régi malmok Pecató helyén

A Pecató és a környék régmúlt történetéről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Csupán annyi biztos, hogy a jelenlegi horgásztó helyén valamikor az 1700-as években egy malomtó volt. Erre utal a terület régi, Tófarok-dűlő elnevezése is.
Amatőr helytörténeti kutatásomat régi térképek, elsőként a Magyar Királyság területén 1782–1785. között végezett  I. katonai felmérés tanulmányozásával kezdtem.

Az I. katonai felmérés (1763-1787) [Jozefiniánus felmérés]

Mária Terézia a hétéves háború után közvetlenül elrendelte a Habsburg Birodalom összes országának, köztük a Magyar Királyság katonai felmérését. A felmérés kivitelezői a Bécsben, 1747-ben alapított Katonai Mérnök Akadémián végzett mérnök-tisztek voltak. Egy felmérőtiszt átlagosan évente 3 szelvényt készített, összesen kb. 3500 szelvény készült, ebből 1765 ábrázolt magyar területet. A felméréseken belül a legnagyobb összefüggő terület felmérése a Magyar Királyság esetében történt (965 szelvény), a mai Magyarország területére ebből 463 szelvény esik. Magyarországon a felvételt Andreas von Neu ezredes vezette. A felmérési sorrendet elsődlegesen a háborúveszély határozta meg, ennek megfelelően az első méréseket Sziléziában, Cseh- és Morvaországban és a máramarosi határőrvidéken kezdték. (1)

Ezen a térképen jól felismerhető a környék domborzata, a Füzes- és Benta-patak akkor még igencsak kacskaringós vonalvezetése, a két malom és a hozzájuk tartozó malomtavak. A malmokat egyszerűen Felső és Alsó malmoknak hívták. Az I. katonai felmérés térképén látszik, hogy a Felső malom tava jóval kisebb volt, az Alsó malom tava a mostani horgásztóval átfedésben, de tőle kissé keletre helyezkedett el, gyakorlatilag a jelenlegi új telepítésű erdősáv és a bekötő út területén. A nagyobb malomtó vízfelülete meghaladta a jelenlegi 32  000 négyzetméteres horgásztó felületét. Nyilvánvalóan ezek a tavak a malom működéséhez biztosították a megfelelő vízmennyiséget, így a méretük változhatott.

1785 – 1869 – 2014

A malmokról kicsit többet a Monarchia területén 1819-től 1869-ig végzett  II. katonai felmérés árul el. Az interneten is megtalálható kiváló térképen összehasonlítható a 19. század és napjaink települései, hegy és vízrajza.

A II. katonai felmérés (1806-1869) [Franciskánus felmérés]

A napóleoni háborúk rámutattak egy új felmérés szükségességére, így 1806-ban I. Ferenc császár elrendelte a II. katonai felmérést. Az I. katonai felmérés elavulásához elsősorban a geodézia fejődése (a háromszögelésék megkezdése), a szelvények vetületnélkülisége, a domborzat „a là vue” ábrázolása vezetett. 1806-ban létrehozták a Katonai Háromszögelési Intézetet, majd ezzel egy időben megkezdték a Habsburg Birodalom tíz önálló tartományi háromszögelési láncra támaszkodó újabb felmérését. Az előző felmérés térképeit nem használták fel. Károly főherceg kezdeményezésére 1806-tól a főhadiszállás asztronómiai-háromszögelési osztálya és topográfiai hivatala, valamint a milánói Instituto Geografico Militare végezték a felmérést. Ez utóbbi intézményt 1839-ben átvitték Bécsbe, és mindhárom egyesítésével létrehozták a Katonai Földrajzi Intézetet. (1)

18. században működött a Veszprém megyei Örvényesen ez a malom. Talán az itteni malmok is hasonlóak lehetettek. Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

Látható, hogy sokkal részletesebben, névvel is vannak jelölve a malmok. Érdekes, hogy itt már nem láthatóak konkrétan a malomtavak, csupán lápos területként szerepelnek. A kor szokásaihoz híven valószínűleg mindkettő patak-, vagy gátasmalom volt, mely a folyóvíz szintkülönbségéből származó gravitációs energiát használta a malomszerkezet hajtására. A kisebb vízhozamú és gyors folyású patakok mellett inkább a felülcsapott kerekű malmok honosodtak meg,  amikor is a malomkerék tetejére vezetett víz mozgatta a kereket. Elviekben lehettek akár több kerekes malmok is, bár a vízhozam ismeretében itt egyszerűbb, egykerekes malmokról lehetett szó.

Balla Antal térképén (1779) Bia falu alaprajza a biai tó, a felső és alsó malomtavak és keresztszelvényük. (6)

Egy 1863-as összeírás szerint az országban 9173 patakmalom működött. “1894-ben, amikor a gőzmalmok versenye már éreztette hatását, a működő vízimalmok száma országrészenként a következő volt: Erdély: 5136, Dunántúl: 2880, Duna bal partja: 2686, Tisza bal partja (Tiszántúl): 1504, Tisza–Maros szöge: 1386, Tisza jobb partja: 1180, Duna–Tisza köze: 641 vízimalom.” (2)

A II. katonai felmérés térképen az is jól látható, hogy a Benta-patak más mederbe futott. Mivel ez a térkép igazodik a geo-kordinákhoz, és technikailag is nagyon pontos, úgy vélem, hogy a régi patakmeder a – ma már az építkezések miatt félig betemetett és a bevezető betonút által kettévágott – vízelvezető árkok nyomvonalát követte. Ezt az is alátámasztja, hogy ez az árok a tó déli végénél – a régi Alsó malom mellett ketté válik, ahogy a régi térképen is látszik. Ez az elágazás a malom működése miatt volt szükséges.

A vízelvezető árkot a bekötőút kettévágta. Talán ez lehetett a régi patakmeder is.

“A patakmalmok többsége nem a vízfolyás mentén, hanem az abból kivezetett malomárok, malomcsatorna mellett épült, mivel ott jobban lehetett biztosítani a malom működésének feltételeit. Az áradások idején lezúduló víz ugyanis a főfolyásra épített malomban károkat okozhatott.” (2)

Az elágazás a térképen mind az Alsó mind a Felső malomnál jól látható. A malomárkokat rendszerint 20-30 méterre alakítottak ki a patakmedertől, és – ha a feltételezésem helyes – ezeknek az árkoknak a nyomai még ma is megtalálhatóak. A patak és a malomárok elágazásánál általában duzzasztót vagy gátat emeltek, ahol zsilippel szabályozták az árokba engedett víz mennyiségét.

“A malomház általában a táj népi építészetében használt anyagokból és az ott alkalmazott technikával készült, így a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben boronafalú, zsilipeléses vagy gerendavázas technikával, másutt földből, deszkából, kőből, újabban téglából.” (2) “A szokványos paraszti épületektől elsősorban a malomgépezetek sajátos térigénye miatt különböztek, legalább kétszintesre kellett építeni belsejüket. Az alsó szinten helyezték el a fogaskerék-áttételeket, energiatovábbító tengelyeket. Az efelett létesített padlózaton kezelték a kőpadokat, tárolták az őrölnivalót, az őrölt árut, raktározták a vámként visszatartott részt.” (3)

A  II. katonai felmérés térképén színekkel jelölték a fa (fekete) és kő (piros) épületeket. Az épületek számából úgy tűnik hogy a Felső malom az 1800-as években nagyobb lehetett, esetleg az Alsó akkor már nem is működött. Az Alsó malom jelentőségére az  I. katonai felmérés térképe utal, ugyanis ott látszik, hogy egy külön bekötő út vezetett a malomhoz. Biatorbágyon, Sóskúton több száz éve a szarmata mészkő az elterjedt építőanyag. Míg lejjebb, a régi Sóskúti malom helyén találunk némi romot ilyen kövekből (a II. katonai felmérés térképén itt zömében kő házak vannak), ezek a pecatavi malmok mára gyakorlatilag nyom nélkül eltűntek, ha maradt is építőanyag azt az újkori építkezéseknél felhasználták. Csupán – főleg a Felső malom tájékán, a Keszeg utca házai mögött – árulkodnak különös árkok arról, hogy itt lehetett valami érdekes.

Felső malom valamikori patakmedre ma már illegális szemétlerakó

Sajnos a régi malmokról ezidáig néhány kóbor kövön és árkon kívül nem sok bizonyítható részlet maradt fent, a fentiek nagy része csupán a kor malmom-építési szokásaira támaszkodó érdekes feltételezés. A malmok létezése viszont több forrásból megerősített tény, például Karikó János: Biai háztulajdonosok című versében említi őket.

Ime az ide vonatkozó részlet a műből:

“Hogy kiegészítve legyen Bia község,
És nagyságán semmi csorbítás ne essék:
Hátra van még néhány kültelek és puszta,
A sors mind Metternich kezeire bízta.

Sóskút felé, ha az Alsómajort nézed,
Csudálatra ragad a szép tehenészet.
S odább Sóskút felé balra esik tőled
A kőbánya alatt két lakóépület.

Ezek irányában fekszik jobboldalon
A pusztuló félben lévő felső malom.
S ezer lépésnyire kell még gyalogolnod,
Hogy meglásd az útról lent az alsó malmot.”(4)

A költeményt 1892. április 17-én írta, tehát akkor már a felső malom biztos nem üzemelt. A kicsi patakmalmok a nagy kapacitású, korszerű gőzmalmok megjelenésével egyre háttérbe szorultak, majd sorra szűntek meg. A hivatalos statisztikák szerint 1863-ban 147, 1873-ban már 482 gőzmalom volt üzemben. (5) A Benta patak melletti malmok szerepét vélhetően az 1912-ben Mészöly László által épített hengerműmalom vette át, ami még ma is áll a Széchenyi u. 1. alatt. A malom történetéről a Biatorbágyi Krónika 2004, februári számában lehet olvasni.

Később a patakok rendezésével a patakvölgyekben a rétek visszaszorultak, eltűntek a biai malmok, mocsaras területté vált a hajdani Alsó malom tava is. A területen mezőgazdasági tevékenységet nem folytattak, csupán a mindenhol megélő mezei zsurló (Equisetum arvense) érezte itt jól magát, ezért a helyiek a zsurló népies nevén Békarokkásnak hívták a területet. A Benta-patak, Árvalányhajdomb, Kiserdő, Korpa-kút, és Bolha hegy által határol terület viszont csodálatos hangulatú volt, ahogy most is. Nem csoda hogy 1956. január 22-én a Biatorbágyi Sporthorgász Egyesület elhatározta, hogy horgász tavat épít a 0104 helyrajzi számú Tófarkban lévő Békarokkás területén.
Ez viszont már egy másik történet.

Források:
(1) Kovács Anikó: Régi katonai topográfiai térképek szelvényezése  2002
(2) Magyar Néprajzi Lexikon: Vízimalmok
(3) Magyar Néprajzi Lexikon: Patakmalom
(4) “Karikó János: Biai háztulajdonosok” Biatorbágyi Krónika 1992. VI.  valamint  Beszélő nevek. Biatorbágy közterületek és névadóik. Helytörténeti olvasókönyv II. 2006.
(5) DR. HALKOVICS LÁSZLÓ : A MAGYAR MALOMIPARI STATISZTIKA TÖRTÉNETE, 1850–1950
(6) Hungaricana Közgyűjteményi portál:  Tabella hydraulica Intersectionem Lacuum Biaiensium, differe… [S 12 Div XVI No 0003]

Balla Antal térképéért és a hibák javításáért külön köszönet Horváth Imrének.

 

Alsó-malom a Pecatónál

Felső-malom a Pecatónál