Útjavítás az Összefogás Építési Alap pályázatból
Ismét egy nagyszerű, lakossági összefogással készül útjavításról számolhatok be. A sok éves önerős javítgatások ellenére az utak állapota folyamatosan romlott. Idén tavasszal a helyiek egy csoportja pályázatot nyújtott be a Hold és szomszédos utcák rendbetételére. Az Összefogás Építési Alapra benyújtott pályázatot megnyerték, a munkákat elkezdték.
Schenk Zsuzsanna tegnap küldte a legújabb fejleményeket:
Szeretnénk eldicsekedni, hogy 95%-ban már elkészültünk a 4. hétvégénket is igénybe vevő áldozatos útjavítási munkálatainkkal. Minden szomszéd, aki komolyan vette ezt az akciót, jelen volt. Kemény munkával lassan elérjük végső célunkat, melyet erre az évre terveztünk. Mint tudjátok, önerő összegyűjtése után Összefogás pályázaton 700 000 Ft-ot nyertünk az Önkormányzattól. Minden pénzt az utolsó fillérig felhasználva (hozzáteszem nem volt nehéz), az Önkormányzat nevére kiállított áfás számlákkal igazolva, minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy járható utakat varázsoljunk a széthullott helyére. Ezek az utcák a Hold utca teljes hossza, Héja utca szinte teljes hossza, Vadvirág utca kivezető szakasza és a Nap utca meredek, elmosott szakasza. Remek dolog volt, hisz összetartottunk, ügyesen dolgoztunk együtt, közben jókat nevettünk, bár derekunkra, nyakunkra egy wellness ráférne. Itt volt idős és fiatal, hálával és köszönettel tartozunk minden aktív résztvevőnek. Egy bográcsozást még tervezünk?
Pár kép munkálatok előttről, és pár kép az összefogásról.
2018. 10. 21. – Schenk Zsuzsanna