Városunk és vizeink előadássorozat
Ha Biatorbágy és víz, akkor nehéz lenne kihagyni Pecatavat. Nem csak azért, mert a régió egyik leghosszabb patakja, a Benta itt folyik és táplálja a gyönyörű szép Peca-tavat. Nem csak azért, mert három érdekes felszíni forrás is felkutatható a településen vagy közelében, hanem azért is, mert az 1800-as évek végéig két vízimalom állt itt. Sajnos, az elmúlt évszázadban szinte nyom nélkül eltűntek az épületek, mégis érdemes róluk beszélni és megosztani az érdeklődőkkel azt, amit még tudunk. 2019. március 22-23-án a víz világnapja alkalmából Városunk és Vizeink szimpóziumot szervez az Értéktár Biatorbágy. A rendezvény kapcsolódik a Juhász Ferenc Művelődési Központ víz világnapi rendezvénysorozatához, amihez számos gyerekprogram is kapcsolódik.
Az érdekes előadássorozat során előadást hallhatunk a biai Halastóról, a Füzes-patak melletti életről a keltáktól az Árpád korig, az iharosi fürdőkultúráról, a biai vízpartok élővilágáról, a városi kutakról, az ivóvízről és nem utolsó sorban a vízzel való helyes együttélésről. A rendezvényen lehetőséget kaptam, hogy néhány szóban bemutassam malmainkat is.
De nemcsak a múltba, a jövőbe is nézünk. Egy fontos helyi problémára, a pecatavi gyalogoshídra kerestek megoldást a BME Építészmérnöki karának hallgatói. A szimpóziumon tekinthet bele először a nyilvánosság a pecatavi gyalogoshíd-dolgozatokba. Nagyon szép és érdekes megoldások születtek, ha másért nem, ezért mindenképpen érdemes eljönni a szombati programra.
(Égő Ákos – 2019. 02. 28.)